Ëccé vót, hun nem vót, vót a világon ëgy öreg gróf. Vót nëki fiatal, húszéves felesége, kanásza, kocsissa, mind ëgy szobába aludtak! A kanászt úgy híták, hogy "a nagyfaszú kanász". Ezt mëghallotta a fiatal grófné. Éccaka, mikó aludtak, sorba nézte, hát csakugyan igaz vót, amit mondtak. Másnap aszongya az öreg grófnak: - Köllene má ëgy új fiatal kocsis, hát ez má nagyon öreg! - Hát jó van, válasszá, hogy kit. - Hát, jó lësz a kanász! Majd az öreg bëtaníjja. Bë is tanította. Mondta az öreg kocsis, hogy má magára lëhet bízni, tud hajtani. Ezt alig várta a fiatal grófno. Bëfogatott vele. Mëntek ki az erdobe. Az öreg kocsis aszongya az öreg grófnak, hogy az a hejzet, hogy a fiatal grófnonek mëgtetszëtt a fiatal kocsis. Mënjënek utánnuk lóháton, távolrú kisérjék. Úgy is vót. Mëntek utánnuk. Az erdo közepire értek, ott vót ëgy tisztás. Aszongya a grófno a kocsisnak: - Ájj mëg! Terítsd lë a pokrócot! Nem tudta a kocsis, hogy mi lësz. Lëfeküdt a grófno. - Mos mán gyere ide! Odamënt. - Nohát, mit vársz? Fogjá hozzá osztán... Hozzá is fogott, de akkora vót a szërszám, hogy nem akart bëmënni. Aszongya a fiatal grófno: - Mit teketóriázó? Fogd mëg a két szélit, oszt rántsd rá! Hát úgy is történt. Évégezték. Az öreg gróf mëg az öreg kocsis mëg távórú lesték mëg hallották. - Hát most micsinájjak? - Sëmmit! Ha hazagyünnek, mondja a grófasszonynak, hogy most u foz ebédët. Adjon nëki ëgy kis fazëkat mëg ëgy nagy sonkát, hogy azt fozze mëg, de nem szabad idarabóni! Kínlódik ottan a grófno a sonkává, de nem birja beletënni sëhogy së. Aszongya az öreg gróf nëki: - Mit teketóriázó? Fogd mëg a két fülit, oszt rántsd rá! Akkó má tudta a grófno, hogy mit jelënt... Asz mondja az öreg gróf az öreg kocsisnak, hogy u elpusztíti a fiatal kocsist. Aszongya az öreg kocsis: - Nem úgy! Ez olyan, mintha a gróf úrnak vóna ëgy kertje, oszt bëszökne ëgy vad. Épusztíjja a vadat, beleszökik ëgy másik. Pusztíjja el a kertet! Ha nem akarja, hogy beleszökjön a vad. Úgy is történt. Elpusztította a grófnét. Igy nem szokott bele a másik vad... 1972 Csóka, Korponai Mihály (1901)
Ëccé vót, hun nem vót, vót a világon ëgy asszony mëg ëgy embër. Annak vót ëgy fia mëg három kismalacca . A legény mindig kijárt az erdo szélire legeltetni a malacokat. A kirájkisasszony mëg a társalkodónojével ki szoktak mënni sétáni. A kanász furujázik, a három kismalac mëg táncol. Ezëk mëg nézik. Nagyon mëgtetszëtt a kirájkisasszonnak a táncoló malac. Aszongya a kanásznak: - Adjá má ëgy malacot nëkëm! - Lëhet - aszongya -, ha fohúzod a szoknyád térgyig! Ránéz a társalkodónojire: - Sëmmi? Húzza fo! Hát nincs ere sënki, nem lássa sënki. Fohúzta, elvitték a malacot haza, de hiába furujáztak, nem táncót a malac. Másnap kimënnek, maj csalnak még ëgyet a kanásztú, hátha maj ketten táncónak. Úgy is vót, mëgën kér a kirájkisasszon a kanásztú ëgy malacot: - - Lëhet - aszongya -, ha fohúzod a szoknyádat kötözködésig! Mëgin ránéz a társalkodónojire. - Sëmmi! Húzd fo! Nincs ére sënki, nem lássa úgysë sënki. Fohúzta a kötözködésig, de hazavitték a malacot. Mëgin nem táncótak. No, maj elcsajják a harmadikat is! - Aszongya a kirájkisasszon: - Hát úgysincs má két malacod, add azt az ëgyet, mëgfizetëk érte! - Nem ko fizetni, lëvetkozo szuzanya meztelenre! Mëgén ránéz a társalkodónore: - Sëmmi, vetkozz lë! Lë is vetkozött. A kanász jó körunézte mindën iránybú. - No, rëndbe van, vigye a malacot! Kihirdette a kiráj, hogy annak adja a lányát, aki étanájja, hogy mijen anyajeggye van a lányának. Mëntek is a grófok, bárók, hercegek, de nem tanáta ki ëgy së. De vót a kirájlánnak ëgy volegényfélije, de a kiráj nem adta annak së, hát tanájja ki az anyajeggyit! A kanász mëg elíndút, maj u! U tudta az anyajegyët. Útközbe lëut ënni. Egy szardúró bogár kért tulle ëgy morzsát, hogy nëki ez is elég. Fovëtte, beletëtte a szurujjba, hogy ëgyën, van ott elég. Mén tovább, mëgin lëül ënni. Odamén ëgy kisegér, kér ëgy kicsit, hogy nagyon éhës. Azt is beletëtte a szurujjba: - Ëgyé, van itt elég! Bëért a városba. A volegényféle ott ut a kirájkisasszony mellett. Az mëglátta, hogy bëjött a kanász. Aszongya a kirájkisasszony: - Most ez, amit mond, të is mondjad, hogy "én is azt akartam mondani"! Hogy në lëgyën mán a kanász felesége. Úgy is vót. Mikó kérdëzik tulle: - No, mi a kirájkisasszony anyajeggye? - A bal hóna alatt van ëgy ezüst féhold! Aszongya a volegényféle: - Épp én is azt akartam mondani! Hát, most nem tudják, hogy mi csinájjonak. Kérdëzik a tanácsosokat. - Sëmmit! Ëgy szobába ko tënni három ágyat. Középül fekszik a kirájkisasszony, emezëk mëg az ëgyik eru, másik árú, oszt rëggé amejik felé fordul a kirájkisasszony, azé lësz. Hát úgy is történt. Lëfekszenek este, persze hogy a kirájkisaszszony a volegénye felé fordút. De mikó elaludtak, a szardúró bogár kibújt, mondja a kanásznak: - Në búsújj, rëggelre tëfeléd fog fordúni! Úgy is történt. Odamënt a volegény végbeliho, oszt a száján körösztu kidúrta mind a ganét. Büdös vót! A kirájkisasszony efordút. Hát mikó bëmënnek, hát a kirájkisasszon a kiskanász felé van fordúva! Egyre mondja amaz: - Nem jó van! U úgy érëzte, valami vót ubenne, de asz hitte, álmodik. No jó van, bë ko fenekoni az illetôt, osz még ëccé! Mikó elaludtak, a kisegér szépen odamënt, kirágta a lukat, a bogár bemënt, oszt mëgin kidúrta. Reggi má a kirájkisasszon mondta: - Nem ko, nem ko! U a kiskanászt szereti! Igy a kiskanászé lëtt a királykisasszony. 1972 Csóka ,Korponai Mihály (1901)
Ëccé vót, hun nem vót, vót a világon ëgy hercegno. Hát kiadta, hogy u csak ahhon mén férho, aki pikáncs szót nem tud mondani. Jelentkëztek ottan grófok, bárók, hercegëk, kirájfiak, tele vót a város velük. Mëghallotta ëgy paraszt legín, úgy hítták, hogy János. Kérdëzi: - Mi ez a sok csocselék, aki itten sül-forr? - Hát, aszongyák, hogy a kirájkisasszony csak ahhon mén férho, aki nem mond pikáncs szót! No, gondóta, maj u elmén. Jelentkëzëtt a kirájkisasszonná: - No, jó van, fogjá bë a fiákërbe, maj kimënyünk a mezore, mëgnézzük a jószágjainkat! Kimëntek. Tanákoztak ott ëgy ménëssel. Csodör rajta vót a kancán. Kérdëzi a kirájkisasszon: - Ez mit csinál ottan, János? - Nézi - aszongya -, hogy messze van-ë még a kút? Mënnek tovább, tanákoznak a gujával. A bika rajta van a tehénën. - Hát az mit csinál, János? - Hát nézi, hogy a gujás húzza a vizet! - No, mos mán émëgyünk haza! Hazaértek. - Fogd ki a lovakat, aztán gyere be! Kifogta a lovakat, bement. - No, vetkozz lë meztelenre, mëg én is, oszt megfürdünk! Fürdenek, mossa a fejit a kirájkisasszonnak. Kérdëzi az: - Hát ez micsoda? - Ez a fo! Léjjebb mossa. - Hát ez micsoda? - Ez két aranyalma. Mossa léjjebb: - Hát ez micsoda? - Ez a szentëk portája. Mikó lëért: - Ez micsoda? - Ez ëgy suru erdo, a közepibe van ëgy kút. - Rendbe van, most én moslak tégëd! Mossa, mosi a fejit: - Ez micsoda? - Ez a fo! - Hát emez? - Ez a mejjem! - aszongya. Léért, mëgfogja a... - Hát ez micsoda? - Ez ëgy vakló! Mëgfogja a zacskót! - Hát ez? - A vödör a nyakába. - Hun szokott ez a vakló legelni? - Abba a suru erdobe. - Hát akkó legeltesd mëg! Keruget ott köru-köru, legelteti a vaklovat, ëccé mëgáll. - No mi az, János? - Szomjas a ló! - Hát ott a kút, itasd mëg! Bëlükte a vak lovat a kútba. A kirájkisasszon nagyot fingott. Aszongya: - Ez micsoda? - Haragszik az Antal csosz, hogy itt itatok! 1972 Csóka, Korponai Mihály (1901)
A másik juhászlegëny is mëgnott má, legény lëtt belüle, de kint nevelodött a pusztán. Az apja járt haza koszté, tiszta ruháé, úgy hogy o nem is járt haza. Ott nevelodött a pusztán. De má most kinyot a bajússza, húszéves lëtt. - Mög kéne nosíteni! Beszéli az apja mög az anyja ëgymás közt. Henem hát emígy áll a dolog! Halvány fogalma sincs a dógokrú! Egyáltalán novel nem érintkëzëtt! - Így hát - mondja az apja - el köll hogy mönjön bë a faluba, vigyön ëgy báránt, és adja el ëgy nonek ëgy baszé. Hát úgy is történt. Mögmagyarázta oszt nëki az apja, hogy hogy viselködjön, illedelmesen, és në szégyojje mögmondani, csak így mondja. Ezt mondja: - Ëgy baszé. A többit majd tudja az a no, amelliknek eladja. Hát úgy is történt. Hát akadt is vëvo, de ki összeszidta, ki lëpírongatta, majd oszt gyütt ëgy jóvágású, görögdinnyefarú mönyecske, özvegyasszony vót. . Kérdi oszt tulle: - Fiatalembër, hogy adja ezt a báránt? - Ëgy baszé. - Jó van, hozza utánnam! Hát vitte is oszt utánna. Elmöntek a lakássára, bëengedte az ólba a báránt, fölengedte, mer ugyë mëg vót kötve, hát az asszony gyorsáron, mit csinájjon? Bundás kënyeret sütött. Tojássa. Melléutek, oszt falatoztak. De a juhász kente ám! A bundás kënyeret! Hozzá vót szokva a méretlen husëvéshëz abba zidobe. Nagyëhetu vót. De hát azé ëgy darab maradt. - Hát akkó térjünk a tárgyra! Mondja a mönyecske. Amihöz ennek halvány sejtelme së vót! Lëvetkozött az asszony, fofeküdt az ágyra, széttëtte a lábát... Ez mög néz onnan az asztaltú. - No gyerünk - aszongya -, hagy fizessek a bárányé! Zavarba gyütt a juhászlegény, hát zavarába kikapta a tányérbú azt a bundás kënyeret, odamënt, és belemártogatta a pinuskába (hogy becézzem ëgy kicsit), és jóízuen mög is ötte. Ezzel türute szömit, száját: - Isten áldja mög! - mondja, és továbbát. No, mënt osztán, persze gyalog, odaér, nem messze majd az o szárnyékjukhoz, fütyürész, mén elébe az apja, lássa, hogy jó kedve van, úgy vélte, mindön a legnagyobb röndbe van. Hát oszt majd kérdore fogja: - No oszt? Hogy sikerut? Jó mönt mindön? - Mindön jó mönt, apám! - aszongya. - Aj, de jót basztam! - Jó, röndbe van! Akkó mos mán megnosutünk, fiam! Ki is vót szömelve má a lány neki. Abba zidobe divat vót az az érdekházasság. "Összeverték!" Úgy mondták. - Majd összeszoknak! Hát ki is szömeltek ëgy lányt nëki, mög is jeloték a lakodalmat, el is gyütt az az üdo, mögtörtént az esküvo, visszamönnek a templombú, elkezd feszelögni a legény. Hát a körösztapja vót a násznagy. Persze! Abba zidobe nagyon szigorúan tartották azt. Ül a körösztapja mellett, ëcco elkezd feszelögni. Amárú mög a mönyasszony. Súgja nëki, hogy: - Körösztapám! - aszongya. - Én má nagyon baszhatnék vagyok! - Hát várjá még ëgy kicsit - mondja neki. - Hát majd elgyün az üdo! Hát... mindönnek mögvan a maga ideje, gyerëk! Hát në lëgyé ilyen türelmetlen! Ha eddig birtá várni, mos má várd ki ezt a kicsit! Jó van. Mëgën szól a zene, táncónak, mindön. Mëgën súgja: - Körösztapám! Én má nem várok tovább! Szójjon édösanyámnak is, nem bánom, de én nagyon baszhatnék vagyok! Hát szónak az anyjának, gyujjön ide, hát... ténleg hát... mindën mindëgy, hagy mönjenek be mán aztán! Hát majd! Most az ëcco így van. Hát nem bir a gyerök turni... Mögmagyarázzák oszt a mönyasszonnak is, hát mindëgy má most, ëgy órával késobb vagy korábban, ezönn át ko esni! Hát : gyerök nem bir turni tovább... Hát bë is toloncóták üket egy szobába, és rájuk zárták az ajtót Csinájják mos mán, ahogy tudják, vagy ahogy bírják. Hát a mënyasszonynak, annak vót fogalma az egészho, áz ki vót oktatva, hogy és mint, fofeküdt az ágyra, úgy, az o mënyasszonyi ruhájába - hát mindëgy, maj. . . Nem látszik azon a gyurés annyira, hát átesnek rajta, oszt kész! Széttëtte lábát... Nézi ez, nézi: - Héj! - aszongya. - Valami nincs röndbe. Nincs röndbe, nincs itt az, ami köllene a baszáshon! - Hát de mi? Hát hogy? Hát... Nézi a lány is akkó... Egyszé fonéz a legény a szekrény tetejire, ott vótak a torták. - Aha! Jó lösz ez is! Aszongya. Mászott föl a szekrényre, hogy majd fomászik. Lëesött. Mögütötte magát, ikezdëtt jajgatni: - Jajjajjajjaj! De kívu hallgatództak, ugyë, a kiváncsi fülek, hogy: - No ugyan szuz-ë a mënyasszony? Mög hogy lösz? Mög... jajgat-ë? De jajgat a volegény, nem a mënyasszony! - Hát itt valami nincs röndbe! - Mindëgy! - aszmongya a körösztapja. - Én csak bemék! - Hát eredj hát! - mondja az anyja. - Hát csak hát të férfi vagy! Hát a körösztapja vagy! Hát të vagy a násznagy, të vagy a legnagyobb úr a lakodalomba, hát eredj be, nézd mán, mé jajgat? Micsinátak ezëk? Hát bemén osztán. Odamén: - Jó van, hát mi csinátatok? Hát mi? Hát hogyan történt? A lány osztán mondja, hogy mi, hogy hogy... - Hu-u-u-u! Hát - aszongya a körösztapja, a násznagy - ó-ó-ó! Hát itt akkó tévedés van! Idehallgass fiam! Nem így ám! Nem így áll a dolog! Hogy basztá të? - aszongya. - Hun tanútá baszni? Mesédd el nekëm. Elmeséli osztán a gyerek. - Á-á-á! Há nem így! Így-ë! Nézd-ë! - aszongya. - Látod? aszongya. - Tödd szét - aszongya - a lábodat! Mindëgy, në szégyojjé éntullem! Most látod azt ottan? - Láttam én amazt is! - aszongya. - A másiknak is ijen vót! Mondja a legény. A juhász. - Neköd mög - aszongya - vödd ki! - aszongya -, nézzük, mekkora van? Hát kivöszi, osz hát elvót látva az is röndössen. - Ezt - aszongya - oda bë ko tönni - aszongya -, akkó van az igazi baszás! - aszongya. - Az az igazi baszás! Të el vagy tévedve aszongya -, të nem jó csinátad! - Té-énleg? - aszongya. - Hát persze! Próbádd csak mög! Igy ë! No, mos má én kimék, de így csinádd, ahogy én mögmondtam! Visszafordul: - Hát - aszongya - én kimék. De ahogy én koppantok az ajtón aszongya -, të úgy lükjed! Ahogy én koppantok! - Röndbe van! - aszongya. - Körösztapám! Mögértöttem! Hát el is kezdték a mókát, csikorog az ágy, de koppant, kopp, kopp... De ëccé csak kiabál ám ki a legény, mikó a kocogóssáhó értek: - Gyorsabban, körösztapám! - aszongya. - Me elkerülöm! 1980 Csóka, Banka János (1910)
Ez mëg úgy történt, hogy szállásóva vótak az ëgyik faluba katonák. Szömet vetëtt a kapitány az ëgyik mënyecskére. A mënyecskének az ura munkásembër vót, kétkezi munkás, rëggel elmënt, este gyütt haza - a kapitány odaszokott. Majd a munka közbe az embërëk kezdték maguk közt beszégetni, me kiderut, hogy a mënyecske a kapitánnyal összeszurte a levet. Mondják oszt nëki ott a munkába: - Hallod-ë! Így és így áll a helyzet! Tudsz-ë rúlla? - Nem hiszëm! - asz mondja. - Az én feleségëm, az mikó haza mék; a nyakamba ugrik, körucsókol, vacsorával vár, meleg vacsorá val. . . - Há-á! - aszongyák. - Éppen ez az! Ekkó csap bë! - aszongya - Az csak hízelgés! Hát, majd az embër hazaér, ekkor is persze, mint mindën este ëgyformán az asszony, nyájassan, kedvessen, majd mëgvacsorázik az embër... bántja a dolog... - Hallod, hé! Valami itt nincs rëndjin! - Micsoda? - kérdi az asszony. - Azt beszélik, hogy të a kapitánnya jóba vagy! Jár hozzád nap közbe, mikor én odavagyok dógozni! - Ugyan, hé! Hát hogy gondóhatsz ijet?! Látod, hogy mennyire szeretlek! Meleg vacsorával várlak, csókot adok, mikó hazaérsz.. - Igen, ez mind szép, de asz mondják ez csak kétlakoskodás. Ha nem mondod mög - mondja -, mögverlek! De nagyon! Hát a végin sírva fakad az asszony: - Hát tudod, úgy történt, hé, hogy ez az embër fo van fegyverkëzve. Kardja van! Lofegyvere van! Bëgyütt és asz mondta, hogy oneki aki nem engedelmeskëdik, a fegyverit hasznájja! Hát mit vót tënnëm? - aszongya. - Nem vót, aki mëgvédjön, muszáj vót csele këdni úgy, ahogy o mondta. És - mögtötte velem! - Mögtötte? - Mög. - Henem - aszongya - ha të mëg akarsz védeni, maradj itthon a munkábú mámma! Védjé mög! Hát így is történt. Az embër elhatározta, hogy (má csak azé is, hogy möggyözodjön) itthon marad. Igen ám! De a ravasz asszony, mikó tudta, hogy az üdo eljön már, hogy szokott gyünni, kapta a kánákat, vizes kannákat, elszaladt a kútra, és sikerut mëgseppenteni, a kapitány éppen má gyütt akkó. - Csak gyujjön egész bátran! Itthon van az uram, csak lëgyën eréjös, majd oszt mëglátják. Igy is történt. Persze a kapitány lassan ballagott, az asszony mög sietött. Hamarább hazaért a vízzel. Asz mondja az urának: - Készujj el mindönre! Gyün a kapitány! Hát az embër aztán fölugrott, amit esak keze ügyibe tudott kapni, fejszét, baltát, vasvellát, ásót, lapátot, odakészítëtt mindën szërszámot, amivel majd mëgvédi az asszonyt. Oda is ér a kapitány, ahogy odaér, berúgja a kaput, az udvaron má káromkodik: - Aki neköm nem engedelmesködik, agyonlövöm! Szétvágom a kardda! Në próbájjon ellenem sënki...! Az embër erre mëgszöppent, szögény: - Jaj, asszony! Hova lögyek? Mi lögyön velem? Hova bújjak? - Há në bújj e! Védjé mög! Hát ki véd ëngëm mög!? Hát... bújj bë az ágy alá... Ha mán nem akarsz mögvédeni, há... Most mëgin magamra hagysz? Pedig itt vagy! Sëmmit! Az embër bë az ágy alá gyorsan, pontossan az az ágy alá, amejjikön maj lësz a támadás. Úgy is történt. A kapitány, ahogy odaért, durván nëkiesëtt az asszonynak, a látszat kedviér. Föllökte az ágyra: - Aki neköm nem engedelmesködik, agyonlövöm! Lëvágom a karddal! És hát... mëgtörtént. Méggyakta az asszonyt. Az embër mëg az ágy alatt vót. Az asszony persze adta az elokelot, siránkozott. No, maj mikó megtörtént, elmënt a kapitány. Fölemeli a lepedot az asszony: - Hé! Itt vagy? - Itt vagyok! - Há gyere ki! Mán elmënt! Kibújik az embër. - Há - aszongya - látod-e, hogy mijen goromba? Mijen eros. Valami dalia embör löhetött a kapitány. - Há - aszongya -, nem fété az ágy alatt? Kérdezi az asszony. - Dehogynem! - Nem fété, hogy rád szakad az ágy velünk? - Dehogynem! - Hát oszt... mi csinátá? - Há-á-á! - aszongya az embër. - Vót itt ész, asszony! - Há mi csinátá? Mondjad má! - Négykézláb átam! - aszongya. - Hátamat nökifeszítöttem az ágy ajjának, és úgy tartottam! Ami biztos, biztos! 1980 Csóka, Banka János (1910)
Hát, vót ëgy másik katona. Szabadságra mönt. Gyalog persze, abba zidobe tele a tarisznya cibakkal, mer az hát elálló táplálék vót, nem vót romlandó, vizet ivott rá az embër, és kitartott vele. Maj, folytatja az útját ëgyik falubú a másikig, Isten tudja, hány falut köllött mönni, mire hazaért, gyalog persze. Ha valaki fölvötte szekérre, hát az jobbik eset vót. Majd, ahogy mén az ëgyik falutú a másikig, közbe látja, hogy mén elotte a gyalogúton ëgy noi személy. Hát kilép utánna katonássan, hát u beéri még a faluig! Úgy is történt. Hát, ahogy utóérte, tizënnyóc éves lány vót. No, utolérte, hát köszöntötték ëgymást illedelmessen, és hát beszédbe eredtek. Hát mint fiatalok, rátértek a szerelem dolgára, és így tovább. - Van-ë legényëd? - Hát nincs még. Nem engedik apámék! - Hát mé? - Hát még fiatal vagyok. Azé. - Pedig të má szeretnéd, ha vóna legényëd? - Hát persze hogy szeretném! Tizënnyóc éves vagyok má! Hát ilyen beszélgetés közbe aztán persze a katona kezdëtt osztán kézimunkázni, osztán hozzányút, vállára tötte a kezit, s a többi. Hát a lány ëgy kicsit csiklandós vót elejibe, de aztán hát áta. Majd aztán mondja a katona, hogy hát (estefelére jár az ido): - Nem tudom, hogy mëgháhatnák-ë nálatok? - asz mondja. S aztán fojtatnám az utam tovább. Erre a lány mondja: - Gondolom, hogy édösapám beleëgyezik. Majd nem is soká odaértek, épp a szélso házná laktak a lányék. És mire odaértek, annyira mëgbarátkoztak, hogy szót értettek. Csókolóztak is. De nem vették észre, hogy a lánynak a nagyanyja a kertbe pösztörködott, és hát a kerítésön kilesött, hogy ezök milyen nagy barátságba gyünnek. Éppen azt beszéték, amikor a kerítés mellett ballagtak, hogy ki hun fog alunni majd az éjszaka. A lány mondja: - Maga biztos a padkán fog helyet kapni, én majd amott, az ágyon alszok. Ezt beszégették. De bizon, szöröncsétlenségükre a szüle még jól hallott, és azt möghallotta. No, be is értek. Közbe begyütt a szüle is a kertbül, és hát vacsoráztak. Rátértek a tárgyra, hogy itt alhat-ë a katona? - Persze hogy itt alhat! Majd oszt hónap fojtatja az útját. Vacsora után hát mosogatott a nagylány a konyhába. A szüle persze kisettenködött hozzá, és így mondta nëki: - Vödd tudomású, hogy mindönt láttam, mindönt hallottam. Henem ha nem úgy lösz, ahogy most én mondom majd neköd, mögmondom édösapádéknak. Tudod, akkó mi vár rád? A szilaj csikó farkáhó löszo kötve! Az abbú át, hogy szabadon engedtek ëgy csikót, ami még nem vót fogva hámba, és elengedték, ha ijen bunt követött el ëgy lány. A farkáhó kötték. Hát a lány persze erre mëg is ijedt, és: - Hát jó van, szülém, lögyön úgy, ahogy maga mondja, csak në szójjon édösapáméknak! Hát így is történt. Mikor elfújták a lámpát, mer még abba zidobe az vót, vagy mécsös, vagy lámpa, pëtlórjomlámpa. Mikó mán a katona hallotta, hogy a ház apraja is, nagyja is álomba borút, lëcsúszott a padkárú, és hát odasettenködött ahhoz az ágyhoz, ahogy mëg lëtt beszéve. Hát föl is lépëtt az ágyra, el is végezték, de valami olyan gyanús vót nëki, a katonának, az egész dologba, bárha sötétbe történt is, majd hát mikó má mëgelégëdett o is a dologgal, hát mëgkérdëzi: - Hány éves vagy is, kishúgom? - aszongya. - Tënnap mondtad, de ma nem jut eszömbe! Erre a no feleli súgva: - Hettentetto. - Mennyi?! - kérdëzi még ëcco a katona. - Hettentetto. Nem vót foga má a mamának... Erre a katona persze rögtön észrevëtte, hogy csalásrú van szó, lëpërdut az ágyrú, összeszëdte a batyuját, föl se otözött, és továbbát a hajnali sötétség leple alatt. 1980 Csóka, Banka János(1910)
Abba zidobe, a régi világba a papoknak saját fodjük vót. Vót nëkik bérëssük, vót nëkik cselédjük is. Vagyis a papnak. Hát a pap mindënféleképp szüzlányra vót éhës. Akkó a szëgényházbú kivëtt ëgy fiatal lëányt, hogy maj mikó betoti a tizenhat évet, akkó fogja a pap mëgugrani, hogy u szuzlánt tanát! De hát a kislány kijárt szántani, vetni a Jánossa, a bérëssel. Hát a bérësnek mëgtetszëtt a kislány. Mi má ott vót a nagykorba. Ëcce elkezdëtt jajgatni a János: - Jajjaj! - aszongya. - Valami daganat van a lábom közt! De nagyon fáj! De mëghalok! - Há hun lëhetne mëggyógyítani? Kérdözi a kislány. Aszongya: - Të lábod közt! Ott van az orvosság! - Hát jó! Gyere, János! Há mëg is orvosóta a kislány. No, közbe bëtotötte a tizenhat évet, akkó a plébános úr bëhíta a szobájába. - Kislányom, tizenhat évet bëtotötted, mos má... Hát mikó hozzáfog a plébános úr, hát a kislány kész. Ki van fúrva. Elkáromkodta magát a plébános úr! Aszongya: - Mai kislányok mëgbaszva is születnek! 1980 Csóka, Kónya Mihály (1914)
Mingyá ëgy másik papossat! Vót ëgy család. Hát, ëgy kislányuk vót, zapja nagyon fétëtte. Mi csinájjonak vele, hogy në tanújjon sëmmi rosszaságot a legínyëktu, kiadták az erdobe egy remetéhöz, hogy az nevejje. Hát má a kislány odaért, tizënöt-tizënhat éves vót, zöreg remetének mëgtetszëtt. Ëcco asz mondja neki: - Kislányom! Nézz csak a lábod közé! Ott nyol a pokol! - Jaj, atyám! Most mit csinájjak vele? - De nézd a! - aszongya. - Az én lábom közt mëg itt van az ördög! Az ördögöt be szokták hajtani a pokolba! Igaz, hogy a pokolajtó ëgy kicsit fájdalmas, de aztán jóra gyün! No, mëg is tëtték. Rëndbe van, de aztán a pokol surun kivánta az ördögöt! De hát az öreg remete mán nem birta tovább, üzent a szüleinek, gyühetnek a kislányé, má fölnott. Mikó hazavitték, hát rágyütt a kislányra , a bolondéria, ëccé aszongya az édësapjának: - Ugyë, édësapám! Nekëd nincs ördögöd? - Mé, kislányom? - Zöreg remetének - mutatta kezin - vót ijen ördöge, oszt a pokolba hajtotta! - Hová? - Hát itt, a lábom közé! Akkó gyütt rá az édösapja, hogy nem hatta, hogy a fiatalokkal érintkëzzën, hanem odaadta ki ëgy öregnek!... 1980 Csóka, Kónya Mihály (1914)
Hát, valamikó régën történt. Vót ëgy bérës, aki elát szógáni. Ugyë, a régi idobe ez így mënt, szógálásnak mondták. Ëgy nagygazdáhó. Annak a gazdának vót ëgy nagyon szép lánya. De hát ugyë a lány nem át szóba a bérëssel, akárhogy nézëtt ki kinézetre, mivelhogy szëgény vót és lënézték. Abba az idobe az embërëket osztájozták, ki ijen, ki ojan. A bérësnek nagyon tetszëtt a gazdának a lánya, de mivelhogy bérës vót, sëhogy se tudott a közelibe férkozni. Különben eros vót, el vót ösmerve, hogy a környékënn, a szállásokonn és a faluba, ahova jártak táncóni, talán ez vót a legerossebb legény. Szép, magas, derék fiatalembër vót. Mikó elmëntek táncra, elmënt néha abba a társaságba is, ahova ez a lány járt szórakozni, táncóni. Hát elkérte. Akkó vótak lëkérésëk, elkérte táncóni. A lány nagyon haragudott, mer hát ugyë azok a jobb módú fiatalembërëk nem mertek a közelibe férkozni, mer látták, hogy ëgy jó, vállas fiatalembërrel van dóguk, és több ízbe nem is adott táncost. Hát ez nagyon bosszantotta a lányt, hát hogy hogy távolítsa el maga körül, gondókozott. No, maj ëgy cselho fojamodik. Elérkëzett ëgy ijen vásár alkalom, mikó nem tom, mejik községbe vásár akart lënni, no elkudik a Jánost - mer Jánosnak hívták -, elkudik a Jánost, hogy majd eladja a szürke lovat. Hát, bëfogta a kocsiba, és útra kelt a vásár iránnyába. Hét több ijen kissebb erdokön is mënt körösztu. De a gazda azt mondta nëki, hogy korán indújjon el, má éjfél után, mer messze vót az a község, hogy odaérjen, mire rëggel lëssz, idejibe. De eztet mind a lány tanáta ki, nem is az vót a szükségës, hogy a lovat eladja, hanem valahogy... valahogy valami trükkhöz folyamodik. No, oszt a János föl is kel, éfél elmút, mëgpucóta a szürkét. Hát a szürke kanca vót, ugyë, bëfogta a kocsiba, oszt akkó ballagászott. Ëccé csak lóháton mëgjelenik elotte ëgy valaki. Rászól, hogy: - Ájj! Az arcán maszk vót. Mëgáll. Ki vagy? Mondja, hogy hát kinek a bérësse, hogy híjják, mijen János. Azt mondja: - Mëgparancsolom, hogy szájj lë a kocsirú! Lëszát a János, végignéz á lovason, hát a lovas ijen csendori ruhába vót otözve, de sötét vót, nem tudta kinézni, hogy hát kicsoda, micsoda. Csak azt látta, hogy külsoleg csendornek néz ki. - Ájj föl a fürhécre! A kocsi elejin az a lábköto fa, azt fürhécnek híjják, ugyë. Fölát a fürhécre. Aszongya: - Vëdd ki a faszodat, és rögtön mëg ko basznod a szürkét! - De uram!... - Nincs itten mit, uram!" Rögtön fogjon nëki! - De hát nem áll fo! - Húzza fére szürkének a farkát, bizsirkázza a szürkének a piná- ját; és fo köll hogy ájjon a fasza! Nincs itten mese! Hát oszt a János - akkó a csendoröknek nem lëhetëtt nemët mondani -, hát oszt fölát a fürhécre, oszt kezdte vájkáni a szürkének. A szürke oszt kezdëtt mocorogni, nem akarta ám! Mondja osztán szaporán a János: - Hohe, szürke, hohe! Én vagyok a të gazdád! Hát nem ösmersz mëg? Hagyjad mán... - aszongya. No oszt, addig erre, addig arra, hogy hát a sok vatyarászástú fölát a Jánosnak a fasza, oszt elhúzta a szürkének a farkát, osztán kezdte tologatni bëfelé. Jó nagy fasza vót nëki. Hát a szürkének, mikó bëjjebb mënt, hun jó vót, hun nem. Kezdëtt a farkával csapkonni, mëg nem akart áni. Akkó mindég mondta, hogy: - Hohe, szürke, hohe! Én vagyok a të gazdád! Ez valahányszó mëgismétlodött, a csendor úr fogta magát, ellovagót idegën irányba. A János elmënt a vásárba. Bántotta a Jánost, hogy hát ijen smasztikába keverëdëtt, hogy hát a csendor mëgbaszatta vele a szürkét. Hát ugyë ojan árat mondtak nëki odahaza, hogy kérjën a lóé a vásárba, hogy az nem is vót eladó. Hát nem kelt el a ló, hazamënt vissza a János. Délfelé, vagy mit tudom én, estefelé, mikó hazaért, kifogja a szürkét, bëvezeti az istállóba, hát má ezt nem meséli el sënkinek, nagy szégyën vóna, ugyë, szép szál legény, oszt akkó mëgbaszatták vele a szürkét. Tellik, múlik az ido, odaér a szombat, vasárnak, mënnek táncra, János kezdi elfelejteni az egésszet. Nagyon tetszëtt nëki a gazdának a lánya. Szép lány vót nagyon, kapkodtak érte azok a mágnás legényëk! De mikó János mëgjelënt, akkó mind lëkopott. No oszt, mënt a lányé, táncónak. Éccé osztan mëgemlíti neki a lány, hogy hát: - Hohe, szürke, hohe, én vagyok a të gazdád! Mer a lány vót a csendor. Húj, erre a János nagyon dühös lett. Hunnan tudhassa ez?! Ez má a borzasztóbbná is borzasztóbb! Hát, mindëgy, nem merte, mihánt lekérték a lányt tole, tovább nem merte soha fokérni. Búsul a János, mén végig a faluba, nem mén a táncra. Ëggyik öregasszon kint áll az utcán. - Jó napot, szülém! - Jó napot, fiam! Hát të mé búsúsz? - Jaj, hagyjon - aszongya -, maga idos asszony, magát jósnak is mondják erre, de nëkëm nagyon nagy bajom van. Hanem tunna-ë rajtam segíteni? - Mëgpróbájjuk. Én mán sok embërën segítëttem, János! No osztan mesédd el, hogy mirül van szó? János osztán elkezdi mondani, hogy hát: - Hát bizon elkudték vásárra, hogy vigye el a szürkét, és út közbe ëggyik erdobu mikó kezdëtt kiérni, ëgy lovas csendor elébe át, és aszondta, hogy mëg ko onëki baszni a szürkét. Hát, aszongya, nem mert ellentáni a parancsnak, muszáj vót végbehajtani. Nëki is fogott, elvégezte rajta, mëgbaszta a szürkét. Oszt elmondja sorba, hogy a lány mëg valahunnan alighanem mëgtudta. - Hát ez - aszongya - nagy baj, fiam, de maj próbálunk rajta segíteni. De mán erre az idoszakra a gazdalegényëk mind el vótak marva a lány köru. Úgyhogy a lány is búslakodott azér, hogy hát nincsen nëki partnër, aki nëki mëgfelelne. Mer a Jánostú mindënki fét. No osztán mén végig a falun a lány - majd az öregasszony kisüt vala mit -, mëgállíjja: - Lelkëm, Juliskám, ájj má mëg! Mëgáll osztan. Aszongya: - Ojan búsnak látszó... - Búsnak ám - aszongya -, mer képzejje - asz mondja -, ez a, ez a bérës, aki nálunk van, ez a János, fo së lëhet nëki mondani, még az év lë nem tellik, öt évre van szerzodtetve, és mindën legént elmar - aszongya. - Kit mëgver, ki így, ki úgy, de nem mer velem sëhun sënki së táncóni, së szórakozni, mindënki elmén! - Tudod, mi a të bajod? - aszongya. - Nem azé nem szeretnek tégëdet! Fére van a pinád! Të eztet nem tudtad, biztossan, én látom a farod állásárú, ahogy mész. Próbájj csak lépni ëgypárat! Biztossan, hogy az! Gyere csak bë, gyere csak bë, én úgy látom. Tëdd csak föl a lábod a székre! Fotëtte oszt az üloszékre a lábát, hát természetëssen ugyë fére húzta a pináját. Nézi, aszongya: - Hát tényleg fére van a pinád, nézd csak të is tükörbo mëg aszongya -, ez mëglátszik a farodon is. - Jaj, oszt akkó, Maris néni (vagy minek hítták a jósasszont) aszongya -, hogy lëhetne ezën segíteni? - Lëhet, lányom, én eztet mind helyre tudom tënni, csak elo kokészuni, ëgypár napot ko várni, mikó én elokészülök rá, én szólok. Példájú szërdán, hónapután elgyüssz, és akkó én mëgorvosolom. Nem is fog fájni. Mëglátod, mennyi udvarlód lësz, osz mijen mágnás gyerëkëk! No osztán a Juliska el is mënt harmadnapra, jelentkëzik az öregasszonyná. De közbe a bérëssel mëg vót beszélve, a bérës bënt vót má a spájzba, osz várta. Mëgérkëzëtt a hölgy, no, aszongya: - Vesd lë a bugyit, oszt tëdd bë a kemencébe a fejedet, gyugd bë jó, mer ennek így van csak hatása, tënëked nem is lëhet látni, mëg másképp të mozgasz!... A kemëncébe itten jó belebújsz, a farod kint van, akkó hátú én szépen mëgigazítom. No, osztan a lány bëgyugta szépen a fejit a kemëncébe, az öreg asszony a hüvejkújjával elkezdte szépen kevergetni a segge partját. Intëtt a Jánosnak, hogy a spejzbu gyühet ki. Az lábujjhëgyën kigyütt, má akkó a sudrimankó fo vót áva, oszt lassan az öregaszszony elvëtte az ujját onnan, oszt a János bëtëtte a plajbászt, oszt lassan nyomja bëfelé, béjjebb, béjjebb. Aszongya ëccé a hölgy, hogy: - Ott, ott, öreganyám, ahun a hövejkujja mozog, ahun a hüvelykujja mozog! Oszt mikó elvégezte a János, kivëtte a plajbászt, lëlankadt, bëmënt vissza a spejzba. Az öregasszony oszt mondja: - No, hogy érzëd magad? - Jaj, aszongya, zelébb ugrott helre - aszongya -, úgy billëgët bënt az ujjára! Micsinát? Nagyon jó vót! - Hát - aszongya - akkó ugrott helre - aszongya -, mer ottan ëgy csont fére vót, fiacskám, oszt az vót. No osztán a Juliska is elmënt haza, János is késobb hazamënt. Követkëzëtt a tánc, mëgin ugyë a szombat odaért, vasárnap, mënnek a táncra. A lány nagy boldogan mén táncóni. János is kicsípott, nyomás utánna! Bëmëgy, hát nem merték mëgint fokérni! Fokéri a János. Mingyá oszt mondja nëki a lány, hogy hát: - Hohe, szürke, hohe, én vagyok a të gazdád! János aszongya: - Ott, ott, öreganyám, ahun a hövejkujja mozog! Akkó oszt a lány is elhallgatott. És evvel vége is lëtt a mesének. 1973 Zenta, Gyetvai Márton (38 éves)
Hát a régi idobe nagyon nagyba mënt az, hogy ha valaki mëgnosut, hogy szuz lëgyën a lány! No, az ëgyik asszonnak is férhu mënt a lánya. Jó i is mút a lakodalom, de lássa az asszon, hogy nagy gondba van a mënyasszon. Mëgkérdëzi a lányát: - Mi bajod? Aszongya a lány: - Jaj, édësanyám, ojan bajba vagyok! Nemsoká lë ko fekünni, oszt mi lësz, ha a Jóska megtudja, hogy nem vagyok szuz? Hát ëgy kicsit gondba esëtt az asszony is, de aztán kigondóták, hogy majd az asszon odakészít ëgy üveg piros tintát, oszt mëgmagyarázta a lánnak, hogy mikó elvégezték a dógot, csak vëgye ki a gyugót, oszt löttyentse lë az ágyat, hogy lássa a volegény, hogy még szuz vót. No, úgy is vót. Az asszony bë a kamrába, le a pócrú az üvegët, oszt bë, ahun majd alszanak a fiatalok. Úgy is vót, ahogy mëgbeszéték. Mikó elvégezték a dógot, a lány odanyút az üvegé oszt jó bëfröcskote az ágyat. Hát mikó rëggel kel, nézi a volegény, hát tiszta zod az ágy! Hát szalad mingyá, híjja az örömanyát, hogy mi történt? - Hát édës fiam! - csapott patáliát az asszony. - Ijen-ojan nagy faszú vagy, oszt ráfakajtottad a lányomra az epét. Hát ki tëhet arrú? 1978 Zenta, Matykó István (1908-1979)
Hát, vót ëgy szegíny asszonnak két lánya. Nagyon szép vót az ëggyik, a másik ojan közepes. Hát a nagyon szépnek vót a faluba ëgy nagyon gazdag legíny. Szép lovakon járt, az udvarót nëki. Hát a másik lánnak ëgy ijen kis gubás paraszt, az udvarót. El is vëtték mind a kettot, hát a lakodalmat mëg is csináták. Az ëggyiket evitték az ëggyik faluba, a másikat a másikba. Évekig nem látta az anyját. Az is csak hírüket hallotta, hogy a szép az szomorú vót mindig, amaz mëg vidám. (Mer már a gazdag legíny jó eszórta az anyagot még legín korába, a mënyecske mëg nem vót mëgelégëdve.) No, két-három év után hazarándúnak a fiatalok. A gazdag gyün, oszt szép, csörgos fiakëron hozza a mënyecskét! Bë az udvarba a lovak!... A szëgíny mëg bëbandukót. Rossz kocsi, össze-vissza kötözött lószërszám... Lëugrik mind a két mënyecske, szalannak az anyja nyakába! - Hát hogy vattok, lányaim? Mint vattok? Aszongya a gazdag lány: - Hát édësanyám, szép kocsi, szép szërszám, mëg nyalka ember, de bëzëg ám... Oszt leggyint szomorúan. - Hát édësanyám - aszongya a szëgín -, rossz kocsi, rossz ló, rossz szërszám, de bëzëg ám!... Oszt mutassa a karján... Az urával nagyon mëg vót elégëdve. 1968 Zenta, Matykó István (1908-1979)
Hát, vót ëgy báró mëg a felesége. A báró öreg vót, a felesége fiatal. Nagyon nagy birtokuk vót. Hát mindën nyáron kimëntek oda megnézni, hogy van a cselédség, hogy dógozik, hogy szórakozik. Hát a báróné ëgyszé kint van a cselédëk között. Lányok, legínyëk épp így ünnep vót - játszanak. - Hát mit játszanak? - Hát a lányoknak bëgyugják a fejüket a szénakazalba, a legínyëk mëg hátúrú jó bësóznak nëkik. No, akkó ki köll tanáni nëkik, hogy mejik legíny vót. A bárónénak is nagyon mëgtetszëtt ez a játék. - Bëvënnének ëngëm is? - Mé në?! No oszt attú kezdve ki-kijárt a báróné a birtokra. Eccé oszt a báró is kimënt utánna a birtokra. Hajja, hogy hátú nagy a sivalkodás, nevetés, szórakozik a cselédség. Hát majd u is elvëgyelëdik a cselédség szórakozásába. Hát uneki is mondta ëgy legény, hogy hogy szórakoznak. A bogja ügyet. A nagyságos úrnak - Hát én játszhatnák-ë? - Hát mé në? - Csak mëg në tudja a feleségëm! - Oda së nëki, báró úr, hát a felesége má hat hónapja kijár, u a legobb játékosunk! Zenta, Matykó István (1908-1979)
Hát, ëgy szent életu családnak vót ëgy fiuk. Hát annyira szent életuek vótak, hogy nem szerették vóna, hogy valami rossz not vëgyën el a fiuk. A gyerëknek a lelkire kötötték, hogy csakis tisztëssígës lánt hozzon a családhó, mer nagyon rosszú gyünne ki, ha nem úgy lënne. Hát járt osztán ëgy lányhó. Elso nap, második nap csak beszégetés, ere, ara, harmadik nap oszt kigombójja a nadrágot, kivëszi a nadrágbú a szërszámot, oszt mëgkérdëzi a not, hogy: - Micsoda ez? Hát a no aszongya: - Hát fasz! - Hát të má ismerëd, nem köllesz! Mëgpróbát ëgy másikat. Avval is úgy csinálta. Az is megmondta nëki. No, pár nap múva mén ëgy harmadikhó, annak is úgy kiveti: - No mondd mëg, ez micsoda? - Kukac! - No, ez nëkëm való, ez nem tudja, micsoda! EI is vëtte. Mëgvót a mënyegzo, nagy lakodalmat csaptak. Hát osztán lëfekszenek, az embër kérdëzi, mikó kezdtek vóna ëgy kicsit játszani: - Tényleg! Të nem tudtad hogy micsoda az? Nem kukacnak híjják azt! Hát fasz! - Ez fasz?! A mi bérës Jánosunknak ami vót! Az vót a fasz! 1978 Zenta, Matykó István (1908-1979)
Hát vót ëgy kocsma. Bëjártak több ijen bácsik is, ëgy asztaltársaság. Nagyon szép kiszolgálóno vót ott. Az ëgyik öreg, ojan huncutabb vót, aszongya: - Ha uvele kimënne szobára, u ezt úgy mëgsivalkodtatná!... No, a többinek szöget ütött a fejibe. - Á, fenét! Csak a szád jár! - De bizony! - kötte a karóhó a kutyát. - Én mëgsivalkodtatnám! Annyira mënt a dolog, hogy fogadtak 10 litër borba. Mëg annyi a nonek is, amié az öregge kimëgy, kifizetik a takszát. Ki is mëntek szobára. Többi mëg köze ment az ajtóhó, hogy hajják, tényleg sivalkodik-ë a no. Bëmëntek, lë is fekszenek, ëccé csak hajják kint, hogy égbekiáltóan sivalkodik a no! Hát ezëk mëg vannak ütközve kint az ajtóná, hogy tényleg mijen kani lëhet ez az öreg! Így mëgy az ëgy darabig, aztán mëg mondja az öreg a nonek: - Të most mingyá nëhogy kigyere! Të maradj bënt! Të mëgkaptad a pízëd, të hallgass! Kimënt az öreg. Mëgitták a bort. - No tudjátok, nëkëm mos má dógom van... Evve emënt. Egy kis ido után kigyün a no. Mondják is nëki: - Gyere má ide, mesédd má e, hát tényleg ilyen nagy pók ez a mi barátunk? Hogy hát annyira sivalkodtá... - Hun?! Hát maj mëgtunná maga is, ha úgy csavarnák a fülit mëg húznák a haját, hogy sivalkonna-ë?!... Zenta, Matykó István (1908-1979)
Vót ëgy embër mëg ëgy asszony, mëg azoknak vót ëgy fiuk. Öregëk vótak mán, az embër mëg az asszony. Aszongya ëgyszër a gyerëknek az anyja: - Nosujj mëg, fiam! Lëgyën, aki mos, foz, fótoz rád! Hát jó van. Gyün ara ëgy szabadságos katona. Éppen náluk kért szállást. Adtak is nëki szívessen, összemelegëdtek ott... Mondja oszt az embër: - Hajja, vitéz úr! Nosíjjük a fiunkat! Nëkünk nincs más rokonunk úgysë! Maradjon itt ëgypár napig, oszt ha akar, maga lësz a násznagy. Hát jó. Úgy is lëtt. Hoztak is mënyasszont. Mán el is múlik a lakodalom szépen. A János igazította a dógokat, hogy rëndjin mënjën mindën. Hát úgy is mënt. No, elgyün az ido, hogy lë köll fekünni a fiataloknak. Mondják mán ottan... Ëccé csak a volegény férehíjja a Jánost (mer úgy hítták a katonát). - Ugyë, János! Mit ko ott csináni? ' - Hú! - vakarja a fejit a János! - Hogy magyarázzam én azt mán mëg tënëkëd? Ido sincs mán rá... - Hát gyere bë, oszt mutasd mëg! Të vagy a násznagy!... - Hát jó van, maj valahogy bëlógok. Úgy is csinát. Mikó nem vëtték észre, mer ittak ott nagyba, bëlógott a János hozzájuk. Amazok má várták. A János oszt elkezdte szépen vetkoztetni a mënyasszont. Oszt közbe magyarázza: - Hát idenézz! Látod? Így szépen lëvetkoztetëd!... Én nem vetkoztetëm, én csak most mutatom nëkëd!... Akkó lëfektette az ágyra. - Lëfektetëd. Látod? Én most nem fektetëm, csak mutatom! Akkó mëgfogja a csëcsit a mënyasszonnak: - Így mëgfogod a csöcsit! Látod? Én most nem fogom, csak mutatom! De akkó mán át a Jánosnak a csilibunkója nagyon! Ahogy ott csëcsërészte a mënyasszont ugyë... Akkó csak elovëtte, oszt bëigazította a mënyasszonnak: - Látod? Így ko baszni! Én most nem baszom, csak mutatom!... Mutassa ott ëgy jó darabig, hogy: - Most így fordítod... Most úgy fordítod... Egyszër csak mëgszólal a mënyasszony: - Jajajaj-jaj de jó, hékám, amit a vitéz úr mutat! Fogjuk itt továbbra is, lakodalom után is! Hagy mutogassa még! Hátha të efelejtenéd! 1978 Zenta, Matykó István (1908-1979)
A János elát szógáni ëgy nagyon faszarági gazdasszonhó. Vót nëki ëgy lánya is. Mëg nagyon rúgós lova vót, oszt a Jánosnak csak az vót a dóga, hogy a lovakat pucójja. Hát ëgy rëgge ekezdte vakarni a lovat, nagyon rúgott a ló, oszt János szidta, hogy: - Baszom a gazdasszonyodat vagy hétszé! A gazdasszony mëghallotta. Aszongya: - Mit mondtá, János?! - Szidtam a lovat. - Ha tizennégyszé mëg nem tëszed, evesztëtted az összes havi keresetëdet! A János nëkiveselkëdëtt, megtëtte tizënháromszó, a tizënnegyedik má nem nagyon sikerut. - No, evesztëtted, János, a keresetët! - Maj mëgmondja a bíró!... Émëntek a bíróságra, hát osztan mingyá a bíró kérdëzi a nagyságos asszont, hogy: - No, nagyságos asszony, mi a hejzet? - Hát - aszongya -, maj mëgmondja a János! - Na, János, mondjad! - Tudja, bíró uram, az úgy vót, aszondta a gazdaasszonyom, hogy ha tizënnégy diót nem ütök lë ëgy csapásra a fárú, evesztëttem a havi keresetëmet! - No oszt, János? - Hát - aszongya - sikerut. Lëütöttem tizënnégyet, de a tizënnegyediknek nem vót béle. No jó van, mëgnyerte a János. Hazamënnek, az öregasszony mëgin fundálódik, hogy hogy kone a Jánossa kibaszni, hogy fizetés në lëgyën. - No János - aszongya -, ha ezt nem tëszëd mëg, akkó evesztëtted a havi keresetëdet! - Há micsodát? - Kiszámolunk tizënnégy lépést, oszt én kidülleszkëdëk, oszt hátúrú nem hajítasz bë nëkiszaladásbú, evesztëtted a havi keresetëdet! A János ekészítëtte a furit, fonyergete, nëküramodott, mikó odaért, a gazdasszon összecsapta a lábát, oszt a furi a seggibe szaladt. - No, evesztëtted, János, a keresetëdet! - Maj mëgmondja a bíró! Mikó emënnek a bíróhó: - No János, mi a helyzet? - Tudja, bíró uram, az úgy vót, hogy a gazdaasszonyom aszondta, hogy nem tudok bëugratni a konyhaajtón tizënnégy métërru! Én mëg mëgsarkantyúztam a furit, mikó odaértem, bëcsapta az ajtót, oszt a kímínyën ugrattam bë! Mëgin mëgnyerte a János. Az asszont mëgin nem hatta nyugton. Kipróbájja a Jánost, de maj most máshogy. (Nagyon szép lánya vót!) Lëfekteti a Jánost ëgy éccakára közéjük, oszt ha kibírja, hogy nem bassza mëg az ëgyiket së, akkó jó van, ha nem, oda ko anni a keresetët. A János, mikó ezt mëgtudta, kipányvázta a furit, lëfeküdt hanyatt közéjük. Ëccé a lány addig fészkelodött, hogy foszabadította a csinost. Nëkiugrasztotta! Mind a kettot mëgbaszta. - No János, oda a havi kereset! - Maj mëgmondja a bíró! Mennek a bíróhó. - No János, mi a helyzet? - Há, bíró uram, aszondta a gazdaasszony, hogy ha mëgorzöm a lovamat, ha bëvezetëm ëgy tábla zab mëg ëgy tábla here közé, hogy në harapjon az ëgyikbe së, akkó mëgnyertem a havi keresetët, nem is ko tovább dógoznom! - No János, oszt mi lëtt? - Hát én ki is pányváztam, hanem a gazdaasszony lánya eleresztëtte, oszt beleharapott a herébe is mëg a zabba is. - Tied a kereset! 1978 Zenta, Szél Antal (1932)
Vót ëgy illeto. Hát nem nagyon birt baszni. Észánta magát, hogy lëvágja a faszát baltáva. Életlen vót a balta. Ëggyet csapott rá, ahogy rátëtte a tokére, nem vágta e, hanem ëgy bunkó nyott rajta. Háromszó rávágott, három bunkó nyott rajta. A faszán. No, mi csinájjon? De elég szëgény embër vót, së píze, së sënkije. Kimënt a vásárba, lássa, árujják ott a kocsikerekeket. Aszongya: - Hogy adja a kocsikerekeket, Angyal mestër? Olyan vékony tésni van benne, hogy a faszom së férne bele! - No - aszongya -, ha nem fér bele, odadom ingyën! Úgy is vót. Emez kirántotta, az elso bütyko së mënt bele. - Jó van, vidd a kereket. Vége van a vásárnak, u guríjja a kereket. Utóérik, akik kocsival mënnek. Nagyon szép két tehén van az ëgyik kocsi után. Ëgy asszony hajtsa a lovakat. Ez az asszon mëg mëglátta, mikó kerékbe gyugta, hogy van nëki csárëssza, rëndës! No oszt éhíjja hozzájuk. Aszongya: - Az uramnak maj aszongyuk, hogy nëkëm të unokatestvérëm vagy. Majd itt alszó. Hazaérnek, oszt az urának lëadja: - Hallod, hékám! Ez az unokatestvérëm. Tudod, miúta nem láttam? Összetanákoztunk. Mindënkije mëghalt nëki. Anyja, apja mëg vót még ëgy testvérje, oszt az is mëghalt! Itt is alunna, de nincs hejünk. . . - Maj kimék én az istállóba - aszongya az embër -, tik aludjatok bënt! Bënt aludtak. Mikó ekeszték, az elso bütykot mikó bënyomta - nem messze vót az istálló a lakáshó - esivalkodta az asszony magát. - Jaj!... Szëgíny anyád! - Jaj, má mëgin arrú beszének! - ébred föl az embër. Bëugrott a másik bütyko is. - Jaj!... Szëgíny apád is mëghalt! - Ezëk nem bírnak elalunni, biztos! Bëugrott a harmadik bütyko. - Jaaj!... Még a testvérëd is! Ëgyedu maradtá! Jó van, evégezték. Rëgge fokel az embër. - Mi vót? Mé jajgattá? - Há meséte a halálesetëket! - aszongya. Mëgrëggeliztek. Készitëttek a tarisznyába is, mëg - úgyis eladó vót - az ëgyik tehenet is odaadták. Vezeti az úton, mén, gyün ára ëgy olyan grófkisasszon a kocsisáva. Mëglássa a tehenet, nagyon mëgtetszëtt a grófkisasszonnak. - Bácsi, nem eladó ez a tehén? - De eladó! - Hogy adja? - Baszé vëttem, baszé adom! - Jó - aszongya -, beleëgyezek, de hun? - Majd itt lënt, mëgfogja a fiákërkereket. De csak úgy adom oda, ha fingás néku kibirja. - Jó van, János! - Úgy híták a kocsist. - Van itt aszalt szilva, azt a seggëmbe gyugod, oszt az ustor nyelive tartod! Úgy is vót. Elkezdte. Még az elso csomót csak bëvëtte, a szilva áta a sarat, hanem amikó bëugrott a második bütyko, valahogy gellert kapott, maj kiütte a János szëmit! Akkó má abba is hatták. Elfingotta magát. Nem lëtt a tehén a grófkisasszonyé.Aztán együttem onnan... 1978 Zenta, Szél Antal (1932)
Régëbben vótak ojan cselédpiacok. Vótak ojan nagygazdák, mëg kimëntek a legínyëk hejet keresni. Vót ëgy báró, annak vót ëgy lánya. Hát az olyan kocsist akart foganni, akinek së në lëgyën csúnya neve, së në tudjon paráznaságot. Hogy majd az uket hurcolássza. No, kimén a piacra, odamén a Jánoshon: - Hogy hínak, fiam? - Hát - aszongya - János. - Akarsz bëszegonni? - Hát hogynë akarnák! Odavezette a gróf ëgy bikáhó. Mëgfógta a bika tökit, oszt mëgkérdëzi: - Ez micsoda? - Hát a bikának a töke. - Nem köllesz, mer parázna vagy! Kapcsót a János, mingyá átotözött másik gúnyába. Odasomfordát a báróhó. Mëgin mëgszólíjja: - Të el akarsz szegonni? Hogy hínak? - Há Jánosnak! - Az elobb is ëgy János vót! - Mi tudom én, ëngëm Jánosnak hínak! Mëgint odavezeti a bikáhó. - Há ez micsoda? - Öregapámnak is ilyenbu van a dohányacskója. Mit tudom én, micsoda lëhetne más! - Jó van, të jó lëszo, maj együssz. El is mënt a János. A grófkisasszonnak mëg mënni köllött nyarani. Valahogy nagyon mëgtetszëtt a grófkisasszonnak a János. Aszondta az apjának, hogy u nem mén sëmijen jármuve, csak utet a János vigye hintóva. Úgy is vót. A János evitte a grófkisasszont. Odaértek. No maj a János kifogja a lovakat. . - Nem, van itt, aki a lovakat rëndëzi, të mëg hozzad a kuffërokat utánnam. Mén a János, de úgy csinát, mintha nagyon szégyënlos vóna. - No - aszongya - János, ez lësz a szobánk. A János mëgijedt, hát unëki az istállóba van a heje... - Nem baj, csak të gyere utánnam! Lëpakónak, mutogassa nëki a fürdoszobát, mindënt. - János, legelsobb mëgfürdünk! A János asz hitte, maj ëggyënkint. - Nem, csak bë a fürdoszobába! Vetközodj! Emez ëgykettore lëhányta a gúnyát. - No János, gyerünk! A János is lëhúzta a gatyát, oszt fogta a cselevenduszt, beleólákodott a kádba. - No - aszongya -, mosd mëg a hátamat, János. Fürdess mëg! De a János csak a hátát simogatta. - Emere is! Mikó ekezdte, hopp, odaért a csëcshön. - Hopp-hopp, János, micsoda ez? - Aranyalmák. Ekezdte ere lëfelé is. Dörgogette. Ëccé odaért a sörénnyihön. - Hopp-hopp, János, micsoda ez? - Aranyerdo. No oszt, odaért a közepihön. - Hopp-hopp, János, micsoda ez? - Ez mëg az aranyfórás. Mëgfürdette. No, aszongya: - Majd én tégëdet! Ekezdte oszt a Jánost, de u oszt mingyá odaért a cselevenduszhon. - Hát ez, János, micsoda? - Hát ez az aranycsikó. Simogassa itt elo a sörénnyit: - Hát ez micsoda? - Ez a sörénnye! Odaért a tökeihön: - Hát ez, János, micsoda? - Ez az abrakostarisznya. Mikó kész vót a fürdés, aszongya: - János! Hát maga nem szokta a fórásbú itatni a csikót? - Mëglëhetne!... Mëgitatták. Mikó beleeresztëtte a fórásba a csikót, a grófkisaszszony elfingotta magát. - Hopp-hopp, János, ez micsoda? - Hát - aszongya -, dudát a báktërház. - Ugyan verje oda az abrakostarisznyát, në dudájjon! 1978 Zenta, Szél Antal (1932)
Régëbben, még abba a bogatyás világba történt. Még a papok úgy jártak, hittérítés mëg mindën... Nem nagyon vót, hogy ëgy faluba maj mëgállapszik a pap. Vót ëgy asszonnak ëgy lánya. Hát mëg kék gyónni. Aszonta az anyja: - Maj ha tanákozó olyan embërre, akinek van olyan görbe bot a kezibe, mëg úgy lë van terítve, olyan szurféle van rajta, azt állítsd lë, anná mëg birsz gyónni. Mëg föloldoz. Jó van, mén a lány, tanákozik ëggye. Ez biztos pap! Lëszólíjja. Az mëg juhász vót, mingyá kapcsót. - Jó van, lányom, kiszëdëm én belüled a vétkët! Ékezdëtt oszt vezényoni a lánnak: - Të csak csinádd, amit én mondok! Ojan búzatáblák vótak. Nagy. Má kezdëtt zsënduni. Ékezdte a pap mondani: - Búzába mënendusz! Bugyi lëtolandusz! Lëfëkendusz! (Dallammal.) A lány oszt csináta. Akkó u saját magának is: - Gatya lëtolandusz! Lëtérbetyándusz! Bunkó bönyomandusz! (Dallammal.) Bënyomta nëki. Évégezte. No oszt hazamén a lány. - No, kislányom? - Jaj, édësanyám, jó hogy ekudött gyónni! Képzejje e, ijen vétkëket húzott ki belülem a plébános úr ë! (Mutatja.) - Az anyádba az istent, akkó az tégëd mëgbaszott! - Nem, nem - aszongya -, csak fölódozott. Csak a vétkeket húzgáta ki belülem. 1978 Zenta, Szél Antal (1932)
Az ëccëri kislánnak kezdött a lába köze szorösönni. Mondja az édösanyjának, az mög asz mondta, hogy az gójafészök. Émönt a szomszédba, dicseködött vele a Jóskának. Aszongya a Jóska: - Énneköm vannak kisgójáim, nézzük mög, hogy néz ki a fé- szökbe. Hát mögnézték. Évégezték a mókát, hát a lány örömmel hazasza- lad: - Jaj, édösanyám! A Jóskának a kisgójáit mögnéztük, hogy néz ki a gójafészkömbe! Az anyja elkezdött rimánkonni: - Jaj, ha valami baj lösz!... - Hunnap vóna baj, ha mög vót dögöve, mikó kihúztuk! 1972 Padé, Csótiné Tót Irén (1915) Var.: (csattanó) - Jaj, édës lányom, hát mé hattad, hogy kibasszon veled a Jani? - Én basztam ki vele, mer meg is döglött a kisgójája, úgy mëg- nyaggattam! 1978 Zenta, Szél Antal (1932)
A pap mëg az apáca mëg a kántor emëntek nyarani. Úgy vót, hogy a kántornak külön szoba lësz. De hát közbe mikó odaértek, csak ëgy szobát kaptak. Pedig a pap azé is híta az apácát, hogy nagyon szerette vóna mëgbütykoni. De hát most hárman alszanak ëgy szobába, hát a kántor észrevëszi, hogy uk disznókonnak, nem lësz jó!... Hát micsinájjon! Asz mondja a pap az apácának: - Várjuk mëg, még elalszik a kántor. - De miru tudjuk mëg, hogy élalszik? - Majd emén novérke, oszt szakít ëgy szálat a töke szoribu. Ha nem ébred fo, akkó biztos alszik. Odamënt az apáca, oszt szakított. Nem ébredt fo a kántor. No oszt csináták. Gyaktak. Közbe a kántor is szerette vóna a novérkét mëggyakni. Jóképu vót! De nem birt sëhogy hozzáférni, mer a pap mindig ott vót. No, vége a nyarálásnak, hazaköltöztek. Ëggyik rëgge mise van, éneköl a kántor mëg az apáca: - Bár csak ez az éccaka negyven napig tartott vóna-a-a! (Dallammal.) A kántor asz mondja: - Az én tökömön ëgy szál szor së maradt vóna-a-a! A pap rnëg rámondta, hogy: - Ammë-ën! 1978 Zenta, Szél Péter (1930)
Két katona gyütt haza szabadságra. Bëmëntek ëgy tanyára. Ott vót a nagylány maga. Zanyjáék emëntek disznóvágásra. Hát bëengedte uket. Konyha vót a közepin, eru is vót ëgy szoba, eméru is. Vacsoráztak. Bort vitt nëkik, mindën. Aszongya az ëgyik katona: - Ugyë, így is alszunk, ahogy ëszünk? Mer a lány köztük ëvëtt. Aszongya a lány: - Mé në? Így. Bëvacsoráztatta. Ki vótak fáradva, bort adott nëkik, oszt az ëggyik hamarább bërúgott. Bëvezette az ëggyik szobába. Rázárta az ajtót. Emennek önti a bort, önti - ez is bërúgott. Ezt bëvezette emebbe szobába. Erre is rázárta az ajtót. A no mëg a közepin, a konyhába lëfeküdt alunni, ott aludt. No, rëggé a lány má fokel korán, végez, mindën. Kinyitogassa az ajtókat: - Fo lëhet keni! - aszongya. - Rëgge van, mëgyëk fejni. Az ëgyik katona kérdëzi a másikat: - Tënálad aludt? - Nem. - Hu - aszongya -, de kibaszott velünk. Basszunk ki mink is velel - Hát hogy? - Tudod mit? Én bëszarok a kuckóba! - Én mëg kifizetëm a hállást - aszongya. Mënnek az istálló felé. Az ëggyik fölállította a pëcsit, pëcsire tëtte a krajcárt. Mikó odaérnek a lány feji a tehenet. Aszongya: - Jó rëgget! - Jó rëgget! - Hát köszönjük a hálást! - aszongya. - Hát nem is tudjuk mivé mëgháláni. Hát kifizessük! Oszt úgy elépëtt elüle a másik. A lány mëglássa, hogy mi a helyzet, fokapja a tehén farkát, aszongya: - Tessék, tëgye a pörsöjbe! Hát szégyënbe maradtak a katonák, de evvel oszt emëntek. No, a lány mëgfej, bëmén. Érzi, jaj de büdös van! Mëgtanájja: - Aj, de kibasztatok velem, no mëgájjatok! Gyorsan ëgy kis papírt, bëcsomagóta, szalad utánnuk. Kajabál, hogy: - Katona bácsik, ájjonak mëg! Ájjonak mëg! Hazaért édësapám, édësanyám, hoztak ëgy kis kóstolót maguknak is a disznótorbú! Azok csak elvëtték tulle, oszt beletëtték a táskába. A lán visszamënt, ok mëg mëntek. Mëntek sokáig, kifáradtak. No, most ebbe a kocsmába maj bëmëntek. Kérnek tányért, villát, hogy maj mëgëszik a kóstolót. Hát mikó mëglássák, aszongyák: - Ilyen lánt még nem láttak. Ezt së mëgbaszni, së kibaszni vele nem lëhet!... 1978 Zenta, Nagy Mátyásné Letenai Rozália (1930)
Hát az úgy vót, tudja, hogy vót ëgy fiatal pár. Mindég az asszonra ácsánkodtak a szomszédok mëg a népek, hogy: - A felesígëd kurva!... A felesígëd kurva!... A szomszéddal jóba van!... - Hát hogy? - Hát kijár a kert végibe, oszt ott... Hát az embër aszongya: - Të asszony! Lëtöröm a dërëkadat! Ha kibizonyosodik, hogy të kurva vagy! A szomszédda jóba vagy, én akkó lëtöröm a dërëkadat! - Édës hékám! Ebbu ëgy szó së igaz! Mëgbeszéte a szomszéd embërre: - Hallod, gyanút vëttek, mëgtudták, de kijátszunk velük! Nem tudják mëg, hogy jóba vagyunk! Aszongya az embër: - Baj lësz ebbu, Örzsi! - aszongya. - Hogy lësz ez?... - Bízd rám! - aszongya. - Bízd rám! Bízd rám, majd én erëndëzëm! Aszongya a szomszédembërnek: - Gyere ide! Itt van a kerítés. Fúrjá rajta ëgy ekkora lukat ki ë! - aszongya. - Mind ahogy az ujjad így összetëszëd. Kifúrta az embër. - No most mi lësz itten? - aszongya. - Majd este!... Meg úgyis este ko bëbizonyítani, mer mindég. aszondták, hogy este járok itt a kerítësën hozzád. Të gyere oda, oszt készídd el!... A fegyvert!... Én mëg odamék - aszongya -, oszt az uram ott néz a gangbú, lássa majd. Osz maj mëglátod, hogy jóra gyün ki! Úgy is lëtt. Az embër kiut a gangra este, aszongya felesíge: - No idenézz, hékám, mit mutatok én a szomszédnak! Kimënt a kertbe, odamënt a kerítésho, zura mëg nézte. Akkó csak focsapta hátú a szoknyáját, odahejëzkëdëtt, oszt ekezdëtt táncóni a faráva, hogy: Göncöl-szekér, rudastú! A csirkéstyúk fiastú! Felém van a rúdja!... Aszondta az embër nevetve: - Nem vagy kurva, hékám! - Lássa ken, hékám, hogy nem vagyok kurva?... Bëbizonyította. 1965 Zenta, Mangurás Ferencné Nagy Anna (1904)
Járt a kanász házrú házra, hogy kihajtsa a jószágot. Hazamén az embër nagy mérëgge, oszt aszongya: - Të asszony! Tudod, mit beszének az embërëk ere a soron? Hogy mindég rëgge, mikó a kanász bëgyün a disznóé, hogy kihajtsa, tégëd mëgbasz! Aszongya az asszony: - No, ez nem igaz! Aszongya az embër: - Majd én mëgmondom rëgge a kanásznak, ha gyün a disznóé, amit én akarok! - Tudod, apjuk, legjobb lësz, ha të nem szósz sëmmit. Majd én mëgmondom nëki! Rëgge gyün a kanász. Kiáll az asszony az ajtóba csípore tëtt kézze, az embër mëg bënt hallgassa. Aszongya (kiabálva): - Szép kanászom! Jó kanászom! Hogy mennyié ënné mëg az uram a szarodat?! A pinám hogy kapná bë a faszodat! Elgyühecc të ide másszó is, kapsz pinát tullem százszó is! Erre aszongya bëntru az embër: - Jaj, asszony, hagyjad má! Në átkozd szëgíny gyerëkët! Nem való az annak! 1979 Zenta, Keceli Mészáros Ferencné Szabó Katalin (1926)
Vót ëgy embër. Szeretotartó vót a felesége. Aszongya ëccé az embër: - Hallod, hé! Kimék a határba, mëgnézëm má, lëhet-ë vágni a gabonát? - Az nagyon jó lësz! - örül az asszony. Kinyissák a kaput... De vót ëgy olyan hëtyke 9-10 éves fiuk, az mindég nagyon szeretëtt mënni az apjáva. Nyösztette most is, hogy maj u is mén, de nem akarja az apja vinni sëhogy së. No, ahogy a gyerëk kinyissa a kaput, kimén a kocsi, bëcsukja, széna vót ëgy kevés a sarogjába, a gyerëk észrevétlen fölugrik hátú a kocsiba, oszt megbújik a szénába. Émén az apjáva. No, mikó a kukoricásba érnek, mëgállítsa az embër a szürkét, osz nëkiáll, osz mëgbassza. Lássa ezt a gyerëk, mëg van ijedve nagyon, hogy mi lësz, ha az apja mëgtudja, hogy u ezt látta?! Ëgy pillanatba, mikó az apja nem vëtte észre, lësurrant a kocsirú, bë a kukoricásba, oszt hajts haza! Otthon micsinájjon, mëg kéne tán mondani az anyjának, de hát hogy? No maj gondókozik, bëbújt az ágy alá. Ëccé csak gyün a koma. Gyün bë az anyja-mëg a koma, oszt elég az hozzá, hogy a koma mëg elintézte az anyját ott az ágyon. A gyërek ezt mind lássa, hajja. Mikó vége, aszongya az asszony: - Édës komám, gyujjik ke el hónap is! - Nem birok - aszongya -, hónap aratunk. - Jaj - aszongya az asszony -, mink is aratunk! Hanem maj viszëk én ki magának, édës komám, ëgy jó ebédët! De a gyerëk az ágy alatt hallgatódzik. De hunnan tudja mëg, hogy mejik az u fodjük? - No - aszongya - majd én csinálok ëgy körösztöt ott a fod véginé mingyá, osz majd të arrú mëgtudod, hogy én ottan kaszágatok. No jó van. Evve a koma emén. A kertën körösztu. Mikó kimén az anyja, a gyerëk is kibújik az ágy alú. Gyün oszt az ura haza: - Hát hogy áll a gabona? - Hónap, asszony - aszongya -, mink mëgkezdjük az aratást! Hát maj ki mén ki? Ki mén ki? Hát az asszony ëgyre hányja a lábát támasznak, hogy u nem bir kimënni. - No majd én kimék, apám, kendde! - aszongya a gyerëk. Ki is mënnek. Hanem a gyerëk ëgy körösztöt mingyá kitëtt a fodjük végibe. Úgy tizönëgy óra felé lássák ám, hogy az asszon bëfordul. Kemény köto, tarka kendo, hëgyëssen hozza ám a kaját. Mikó odaér, akkó lepodik mëg, hogy ott az ura mëg a fia kaszának. Hát nëkiának az ebédnek, hát jó az ebéd, sok az ebéd! - Itt van nem messze körösztapád is - aszongya az embër-, fiam, át köllene azt is híni ebédre! Emén a gyerëk. Aszongya, mikó odaér a fodre: - Köröszta.pám! Szaladjík ke, itt van - aszongya - édësapám, oszt tudja, hogy tënnap mëgbaszta ked édësanyám. Oszt nagyon haragszik. Szaladjík ke! No, az eszaladt. Mikó visszagyün a gyerëk, az anyja mán emënt, aszongya: - Aszondta, maj mingyá gyün. De tudja, édësapám, úgy haragszik a körösztapám! Mondta, hogy nem is tudja egyujjön-ë ënni, mer maga ëgy ízetlen embër, mëgbaszta tënnap a szürkét a kukoricásba. Bújjík ked e, mer ha gyün körösztapám, aszondta; agyonüti kedët! Hát hova bújjon, hova bújjon? Vót olyan füves-bokros, ebújt. Ëccé ëhun gyünnek a vadászok. Kérdëzik a gyerëkët: - Ugyë, édës fiam! - aszongya. - Nem láttá ere valami rókát vagy farkast? A gyérëk mëg van hökkenve: - Hát tudják, láttam is, nem is, mondom is, nem is. Aszongya az ëggyik vadász: - Mi az, ami ott mozog a bokorba? - Hát - aszongya a gyerëk -, az nem róka, nem farkas! Az aszongya - hasonlít a lóhó, de mégsë nem az. - Hát milyen? - Hát tudják, nagyobb feje van, mind a szamárnak! - Hogyhogy? - A szamárnak, ha a feje fölött összefogják a fülit, bëéri, de ezé az állaté, ami itt e van bújva, ennek nem lëhet a feje fölött összefogni a két fülit. Az valami furcsa állat lëhet! No maj mingyá lëlövik. Erre aztán kiugrik az embër a bokorbú. Aszongya: - Mit bánom én! A szürke az ënyim. Utóvégre akkó baszom meg, amikó akarom, oszt mit tëhetnek?! 1979 Zenta, Keceli Mészáros Ferencné Szabó Katalin (1926)
Vót ëgy katona. Mënt haza szabadságra. Bëmén ëgy helyre szállást kérni. Aszongya nëki a kislány - olyan 18 éves körüli vót -Nincs itthon së édësapám, së édësanyám, oszt azt hatták hátra, hogy senklt be ne eresszek! - De édës szép kislányom - aszongya -, én katona vagyok, mëgyëk haza szabadságra. Éhës is vagyok, szomjas is vagyok... - No, gyujjön bë! Mindég édësapám aszondta, hogy az éhëzo, szomjazó fáradtat mëg ko segíteni. Hát lëunek ëgymás mellé a kemënce mellett. A lán gondókozik, hogy hát baj-ë, hogy bëengedte. De ha mán itt van: - Hát mit ënne a vitéz úr? - Hát - aszongya -, ami van. No, mingyá odavisz ëgy kis kënyeret, mëg a kemënce búbjárú lëvëtt ëgy darab szalonnát is. Odaviszi. Mëgëtette. A katonáva aztán lëfeküdtek ëggyet pihenni. - No - aszongya -, mos maj mëgnézi a katona bácsi, mi csinál a kisnyúl. A lán csak nevetëtt. Keresi a katona, ëccé csak mëgtanájja a lán lába közt. - Mos maj mingyá, tudod, mëgszoptassuk a kisnyulat. Mer ugyë ëvett a katona bácsi, të is vacsoráztá, a kisnyúlnak is ko... Na, aztán beletëtte a katona bácsi a szoptatókáját. Szoptassa, szoptassa, mikó ki akarja vënni, aszongya a lány: - Nyuszi, baszom az anyád, de hama jólaktá! Në vëgye ki a csöcsöt! Në vëgye ki a csöcsöt! Ëccé oszt csak ki köllött vënni. Émënt a katona. Mikó oszt mëggyünnek az öregëk, kérdëzik: - Hát hogy vót, kislányom? Nem vót sëmmi baj? Hát hogy mondja mëg a lány, hogy baj në lëgyën? Aszongya: - Édësanyám - aszongya -, tudja, vót itt ëgy katona. De én úgy kibasztam vele! Fovágtam a kënyeret meg azt a szalonnadarabot, amive a Jancsikának a seggit szokta kenyëgetni mëg öreganyám farán a kilíst, azt is mëgëtettem vele! Mëg még utójjára - osz fokapta a szoknyáját, nézze kend, ezt a szorös nyuszimat is mëgszoptatta. - Ugyam má, kislányom! Hát mëgmondtam má nëkëd, hogy ijet nem szabad csináni! Azt is më mondtam hogy én ríni fogok ha te valakit të ráengedsz a hasadra! - Á, édësanyám, kibasztam én a katonáva! Nem engedtem ám, hogy a hasamra feküdjön! Én feküdtem az u hasára, hagy ríjjon az u anyja! 1979 Zenta, Keceli Mészáros Ferencné Szabó Katalin (1926)
Vót ëgy kisasszony. Kint nyot fo a szállásokon. Hát ott nem hallott sok finom beszédët, ugyë... De gazdagok vótak, fodjük vót, zannyáék szerették vóna, hogy úrhó mënjën férho. No oszt mëgnot a lány, mán bálba köllene nëki mënni ugyë, társaságba. De u nem mén, aszongya, bë a városba, urak közé, ahun csak finoman tunnak, mëg urassan beszéni, u mëg úgy nem tud! De az apja, anyja muszájítsa, hogy hát: - Köll az! Hát, vót ëgy bérëssük, úgy hítták, hogy János. Az mëg nem nagyon szerette, hogy a lány mënjën a városba, táncra, mer u is szerette vóna. De lëbeszéni nem lëhetëtt, ugyë... Aszongya nëki: - Sëmmit së féjj! - aszongya. - Majd én mëgtanítalak finoman beszéni! Urassan! Ëgyszëru az nagyon! - Hát hun kezdjük? - Hát mindëgy. Beleesëtt ëgy muslinca a lány szëmibe. Aszongya: - Hogy mondják a szëmet finoman, János? - Pina! A lány a kezive türute ki a muslincát a szëmibu. A János segítëtt ott nëki. - Hát a kezet hogy mondják finoman? - Azt úgy mondják, hogy fasz! Akkó ez mëgvót. Maj mén a János itatni. Szomjas a jószág. Aszongya a kisasszony: - Hogy mondják az ivást finoman? - Azt mëg úgy mondják: baszni! No jó van. Híjják a kisasszont bë, a János mëg mén az u dógára. Hanem oszt este mëg mán elovëszik a lánt, otöztetik, fogassák a lovakat a kocsiba, viszik a lánt a városba, társaságba. Hát a lány úgy gondóta, hogy maj nem sokat beszél. Ëgy keveset mëg mán tud is finoman, hát maj csak lësz valahogy. Hát úgy is vót. Finom társaság gyütt ott össze, tánc is vót, a lány ëgy katonatisztte táncót. Kimelegëdtek... Mëgátak ott csoportba, ahogy szoktak. Mëgszomjazott a lány. A teli poharak ott vótak a katonáhon nem messze az asztalon, mindënféle itallal, ugyë... Ëgyszer csak aszongya a lány: - Ugyan, vitéz úr! Olyan baszhatnék lëttem ez után a finom tánc után! Magának mëg olyan hosszú fasza van! Ugyan toljon mán ide vele az asztalon ëgy pohár italt! Hát erre mindënki éktelenu elkezdett nevetni! De nevetnek nagyon! Hogy a lány mit mondott! Nevet a lány is, ahogy a többi is nevet, hogy a könnye is kicsordul. Türugeti a szëmit, aszongya: - Olyan jót nevettem, hogy könnybe lábadt a pinám! 1979 Zenta, Keceli Mészáros Ferencné Szabó Katalin (1926)
Hát bëát ëccé a János ëgy urasághó kocsisnak. No, az uraságnak vót ëgy lánya. Ëccé oszt nagyon mëhetëtt vóna ki a pusztára, mëgnézni a jószágokat. Bëfogott a János, oszt mënnek. Mënnek a fiákëron. Mikó kiérnek, hát aszongya a kisasszony: - János! Hajtson legelsobb is a kanászhó, mëgnézzük a disznókat! Jó van. Hajt a János ara a járáson. Mikó odaérnek a kanászhó, a kan búgja a disznót. Aszongya a kisasszon: - János! Mi csinának azok ott? - Á, kisasszony kérëm - aszongya a János -, az föláll a disznónak a hátára, nézi, hogy messze van-ë a kanász, hogy elszökjön a kukoricába! Mënnek tovább. Mënnek a csordáhó. Ott mëg a bika ugorja a tehenet. Aszongya kisasszon: - János! Mit csinál az ottan? - Az, kisasszon kérem szépen, fölát a másiknak a hátára, nézi, hogy messze van-ë a kút. Szomjas. Jó van. - Hajtson, János, émënyünk, mëgnézzük a juhászt! Mikó odaérnek a juhászhó, hát a csodörszamár ugorja a kancát. - János! Azok ott mi csinának? - Kisasszon kérëm, azok cikáztak, játszottak ott az árokparton, oszt kimënt a dërëka heru, oszt most tapossa a dërëkát. Igën ám, de a kisasszon észrevëtte, hogy a szamárcsodör elobb kieresztëtte a csilibunkóját, oszt bënyomta a kancába. - Mit nyomott az ott bë nëki, János? - Hát kisasszon kérëm, az az alsó ott sokat szellentëtt, a csodör mëg most bünteti. - Ó, ó! - aszongya kisasszon. - Mégiscsak! Hajtson, János, tovább, ara az erdo felé! - Kisasszon kérëm, ott rázós az út! - Nem baj az, János! Kihajtott a János, ara az erdo felé. Mikó bëértek ëgy kicsit az erdobe, aszongya a kisasszon: - Jaj, János, szellentëttem. Hát nem maradt más a Jánosnak, minthogy elovëtte u is a csilimankóját, oszt mëgbüntette a kisasszont. Jó van, mënnek tovább. Ëccé aszongya a kisasszon: - Jaj, János! Én mán mëgin szellentëttem! Hát a János mëgbüntette még ëccé. Mëgën mënnek tovább. Má látszik a kastél az erdo szélibu. Aszongya a kisasszon: - Jaj, János! Még ëggyet szellentettem! Aszongya a János: - No, éntüllem má össze is szarhassa magát a kisasszon! Nëkëm efogyott a büntetokém. 1979 Oromhegyes, Jeromozovics János (1909)
Vót ëgy legín. Jánosnak híták. Hazagyütt a katonaságtú. Szëgíny embër vót, munkát nem kapott. Csak ogyelgëtt a parokia elott. Kimén a plébános úr, asz mondja nëki: - Hát János, maga de dologtalan! - Hát plébános úr, mos gyüttem haza a katonaságtú, munkát nem kapok, osz szomorkodok... - Jó van, János, fölvëszëm én magát kocsisnak! Mëg is ëgyeztek. De a plébános úr három föltételt adott, hogy azt bë ko tartani: . - Nem szabad cigërëttázni, nem szabad bort inni vagy pálinkát inni, mëg nem szabad a lányokhó járni! A János fogadta, hogy bë is tartsa. Fogadta szëgíny, mer hát nem vót nëki hova lënni. Maj csak kibirja. Ëccé oszt a plébános úrná nagy ünnepség lëtt. Búcsú. Összehíta a papokat, apácákat, mindënt. Hát vót ëgy kis fiatal apáca. Kimén, nézi a papnak a gazdaságát. Az istállóban a János ott szomorkodik. - János, maga mé olyan szomorú? - Hogynë vónák szomorú, mikó olyan nehéz föladatot adott a plébános úr, hogy hát má nem lëhet kibirni! - Mit? - Hagyja - aszongya -, nem lëhet azt elmeséni së! Mëg nem is érdemës! - Meséjje mégis el, hátha tudok rajta segíteni! Hát osz mondja: - Nem szabad bort mëg pálinkát inni, nem szabad cigërëttázni, mëg nem szabad a lányokhó mënni. - Ó, János! - aszongya a kis apáca. - Në szíjjon maga cigërëttát, szíjjon szivart! Në igyon maga bort mëg pálinkát, igyon pezsgot! Në foglalkozzon maga ëgyszeru lányokkal, foglalkozzon maga apácákkal! - aszongya. Hát akkor osztan a János vérszëmet kapott. Mëgcsípta ëgy kicsit az apácát. Összenéztek, aztán oszt elovëtte ott az istállóba. Ehúzta a nótáját az apácának vagy kétszé. Az oszt hordta ki nëki aztán a sütemént mëg a pezsgot mëg mindënt. Mëgvót a Jánosnak a nagy öröm. Ëccër osztán gyün a húsvét. Aszongya a plébános úr: - János, mëg ko gyónni! Hát a János szomorkodott. Hogy is gyónja mëg? Lësz, ami lësz, hát maj mëggyónja! Kérdëzi oszt a pap a gyóntatószékbe: - Nohát ittá-ë bort, pálinkát? Cigërëttáztá-ë? - Hát, plébános úr, néha szítam - szivart. - Jánosom, ezé mëgbocsát a jó Isten. Hanem ittá-ë bort, pálinkát? - Azt nem ittam, henem ittam ëgy kis pezsgot. - Ó, János, ez së nagy bun, ezé is mëgbocsájt a jó Isten. Hát foglalkoztá-ë nokké? - Ëgyszëru nokke nem foglalkoztam, csak apácákkal. - Hát hogy? Mint? Ez mëg oszt meséli, hogy ekkó mëg ekkó mëgbántotta az apácát. Mérges lëtt a plébános úr nagyon. Kihajút a gyóntatószékbu, osz pofon vágta a Jánost: - Hát hogy merted të az Isten lányát mëgbántani?! De mëgharagudott a János is. Az is kihajút a gyóntatószékbu, oszt u is ottan lëhúzott ëgyet a plébános úrnak: - Hát të hogy merted az Istennek a vejit pofon vágni?! - aszongya. 1979 Oromhegyes, Jeromozovics János (1909)
Ëccé, a magyarok ideje alatt, fomëntek a kubikusok Pestre dógozni. Ëccé ëgy öreg kubikos mëg ëgy fiatal, no, bëmënnëk Pestën szétnézni. Tanákoznak ëgy nagyon gyönyöru szép novel. Aszongya a fiatal: - Ejnye, de mëghágnám én eztet, úgy kutya módra! A kisasszon mëghallotta. - Mit mondott maga? - aszongya. - Sëmmit. - Në beszéjjën, hallottam! Gyüjjön vissza rögtön! - aszongya. Mondja mëg, hogy mit mondott, mer ha nem, rögtön szólok a rendornek! A koma mëgijedt. - Hát én azt mondtam, nézze-ë, hogy én magát mëghágnám kutya módra. - Idehallgasson! Mëgadom a címëmet, de énnálam mámma este hét órakkó jelëntkëzzën! A kubikos oszt pekulát, hogy emënjën-ë. Hát, próba szërëncse! Emén. Mikó oszt emén, várja a no. Fogadja. Feketekávé... Isznak... _ - No - aszongya -, hajja, mos má maj mëgkezdjük kutya módra. Vetkozzön lë tiszta szuzanya meztelenre! - aszongya. A no. A kubikós lëvetkodzött. Lëvetkodzött a kisasszony is. Tiszta szuzanya meztelenre. A kisasszon négykézláb át, a koma maga is négykézláb, akar rámënni. - Hó! - aszongya. - Nem lëhet! A kankutya nem így szokta. Szagújja mëg! Akkó a kubikossa mëgszagútatta. - Mos kerujjön köru háromszó! Mikó háromszó mëgkerute, akkó mëgën akar rámenni. A nagysága visszafordút. Aszongya: - Nem lëhet! Mos nyajja mëg! A kubikos mëgnyalta. - Most kerujjön mëgën köru! Akkó körukerute. - No - aszongya -, mos mán lëhet! Mikó rámënt, mikó el akarta tanáni, akkó kiugrott alula a kisaszszony. Nem engett! - Kérëm, a nostény kutya így szokta. Hát, emén haza a kubikos, emeséli az öreg kubikosnak. Az aszongya: - Majd én emék! Emënt az öreg kubikos is. - No tatám? - aszongya. - Én is szeretném kutya módra, kisasszon kérëm! - Lëhet, tata! Lëvetkoztek meztelenre. Az öreg is ugyanazon az alapon megszagúta, mëgnyalta. - Jó van, tatám, mos má lëhet! Akkó az öreg fölemete ëgyik lábát, ódalba hugyozta. Aszongya: - Kisasszon kérëm, a kankutya így szokta! 1979 Oromhegyes, Jeromozovics János (1909)
Akkó még nem ismerték a tükröt. Nem tudta a nép, hogy az a tükör. Vót ëgy öregasszony, az ura odaveszët a háborúba. A gyerëk úgy valamennyit vélt az apjára. Ëccé tanát valahun ëgy tükördarabot, azt mindég nézëgette. U magát látta a tükörbe, de az apja olyan vót, mind o éppen. Ëccé oszt a mënyecske észrevëtte, hogy az ura mindég valamit nézëget. - Mit nézo, të?! - Hát nem tudom - aszongya -, hékám, mikó ebbe a kis darab üvegbe nézëk, mindig édësapámat látom. - Á! Látod të az édësapád faszát! - aszongya. - De nézd mëg csak! Odatëtte a felesíge elébe, hát lássa a mënyecske magát. - Hát! Az anyádba az istent! Ezt a kurvát nézëd?! - aszongya. Veszekszenek. Hát oszt akkó az öregasszony: - Mi az? Min veszekszetëk? - Hogynë veszekënnénk! Van nálla ëgy üveg. Aszongya, az apját lássa benne, oszt ëgy kurva van benne! - Ugyan, fiaim, në beszéjjetëk má ijet! Apád látod mëg kurvát! Mutasd, fiam, azt az üvegët! Odatartja az öregasszony elébe. Mëglássa az öregasszony magát: - Ó! Basszon tele édësapád bennetëket! Ezën a vín kurván veszekszetëk mind a ketten?! 1979 Oromhegyes, Jeromozovics János (1909)
Vót ëgy paraszt. Hát kimënt a pusztára szántani. - Majd hé! - aszongya. - Majd kikudöd az ebédët a gyerëktu! Hát az asszony mëg is fozött. Kudi az ebédët a gyerëktu. Ballag, néz, mit kud az anyja. Hát levest, sut húst, paradicsomszószt. Hát a gyerök nagyon szerette a paradicsomszószt, mártogatta az úját mëg szopogatta, mëgëszëgette az úton. Mikó köze ér, má majdnem odaér az apjáhó, eszibe jutott, hogy má most mit mondjon az apjának? Nagyon fét, hogy az apja mëgveri, hogy a szószt mëgëtte. Mikó köze ér az apjáhó, hát árú gyün ëgy szürke lovas kocsi. Aszongya az embërnek, aki hajtsa: - Bácsi! Lássa, az ottan az apám! De nagyon hajtson ám, mer az én apám mindën szürke lovat mëg szokott baszni! Hát az embër hajtott. Mëg csudákozott is kicsikét. A gyerëk mëg mënt az apjáhó, de rít nagyon. - Mé rísz, fiam? - Édësapám! Édësanyám kudött levest, sut húst mëg paradicsomszószt. Az az embër a kocsin evëtte tullem, kiöntötte az u bögréjibe, oszt viszi! Hu, az embër oszt mëgát mingyá, oszt hajts amaz után! Az mëglátta a kocsin, hogy szalad utánna, belevágott a szürkébe, oszt hajt ám! Az embër nagyon szerette a szószt. - Héj! Mëgájjon! Legalább csak ëgyet mártok! A kocsirú mëg visszaszót: - Márts az anyád picsájába, në az én szürke lovamba! 1979 Oromhegyes, Jeromozovics János (1909)
Vót ëgy juhászlegény. Mindég kint vót a gyöpön, nem forgott társaságba, lányokka së vót sosë dóga. Az ido lassan mégiscsak múlt. Az apjáék má úgy vótak, mëg ko nosíteni. Mondja az anyja: - Mëg kone nosunöd, fiam! - Minek? Kérdëzi a gyerek. - Hát má mink is öregszünk, a fiatalasszony mëg majd mosna rád, mëg vinne finom ebédëket, amiket szeretsz... - De mi csinálok én vele? Nem tudok én ahhó!... Az asszony mëg éppen csomagót föl a szamárra a tanyaudvaron. - Nem ko ahhon tudomány! Ëgy kicsit mëgsímogatod a nyakát, mëgverëgetëd a farát, a többi maj gyün magátú! Oszt mutatta a szamáron. Mëgsímogatta a nyakát, mögverëgette a farát a szamárnak. Aszongya a gyerëk: - Jó van, ha kentëk annyira akarják, én nem bánom. Úgy is vót. Mëgnosítëtték a legínt. El is mút a lakodalom. De a gyerëk utánna mëgint csak ki a gyöpre, messzire, mer a birkákat ugyë nem lëhet magukra hagyni. A mënyecske mëg vitte ki az ebédëket, jobbná jobbakat, de a legíny csak nem indított! Mondja is a mönyecske otthon: - Hajják-ë! Én nem is tudom, mëgmondjam-ë maguknak, mëg hogy mit is csinájjak mán, de mán több mint ëgy hete hogy hordom ki az ebédët, a Jani mëg még mindég sëmmit... - Hát nem csinál sëmmit? Nem mond sëmmit? - Hát néha mëgsímogatja a nyakamat, mëgverëgeti a faromat, de emígy sëmmi. - Hát tudod mit, lányom? Csinájj nëki valami ojant, amit nagyon szeret. Túrós gombócot! Oszt mikó ëszik, úgy ujjé lë vele szëmbe, oszt - mutass nëki valamit... Hát úgy is lëtt. A mënyecske csinát jó túrós gombócot, fokötte a piros kendot, oszt vitte ki a pusztára. Mikó odaért, lë is ül, a fiatalembër, maga elé vëszi a tálat, oszt elkezd ënni. Szerette a túrós gombócot nagyon! A mönyecske mëg lëut szëmbe vele, széttëtte jó a lábát, fohúzta a szoknyáját, hogy jó kilëgyën, oszt várt. A legény két gombóc közt fonéz, odanéz, ekezd a szája lassabban mozogni, ëccé csak kivësz a kanaláva ëgy gombócot; oszt odaveti a mënyecske lába közé: - Ne pina! Ëgyé túrós gombócot! Në tátsd itt a szádat, még én ëszëk. 1979 Zrenjanin, Selymes István (1922)
Vót ëgy szëgény embër. Szëgényëk vótak, csak ëgy ágyuk vót, abba aludt az embër mëg a felesége. Ëgyszër együtt hozzájuk a komájuk látogatóba. Ebeszégettek, émút az ido, hát úgy gyütt, hogy a koma is ott ko hogy maradjon éccakára. Hát majd úgy alszanak, hogy a vendég, ugyë, a fal mellett belu, közepin az asszony, a szélru az embër. Úgy is lëtt. Az embër oszt fáradt vót, elaludt: Az asszony, ugyë, az ura felé vót fordúva. De oszt mikó az ura elaludt, mëgvetëtte ëgy kicsit a farát, a koma oszt hátúrú bëakasz- tott nëki. Henem oszt mikó a surejihön értek, az embër foneszelt. Gondóta, hogy miru lëhet szó, odakapott, éppen ekapta a koma faszát, mikó az má vëtte ki. De csúszós vót ugyë, kicsúszott a kezibu. Aludtak oszt tovább. Henem rëggel, fokelt az embër korássan, emënt valahová. A koma mëg szégyéte ugyë, hogy a komája rajtakapta, hogy mëggyakta a felesígit, még az odavót, eköszönt gyorsan az asszonytú, oszt elmënt. Gyün haza az embër. Aszongya: - Hun a koma? - Emënt sietossen, még të odavótá! Gondókozik, töpreng az embër... Aszongya: - Hallod, hé! Én nem tudom, mi lëtt a komáva. Të pinát adtá nëki, én mëgtüruem a faszát, mos mëg emëntem, pálinkát hoztam nëki - mégis elmënt. 1980 Tóthfalu (Totovo selo), Kriska György (1934)
Vót ëgy katona. Gyütt haza szabadságra. Akkó ugyë gyalog gyüttek. Hát ráestelëdëtt. Bë akart kéredzkën- ni ëgy szállásra. De az embër is odavót valahun, akkó gyütt haza, ëgy ágy vót, mint szëgíny helën, aszondták nëki: - Szó së lëhet rúlla! Nincs hel! Mënjën máshová! Még ki is kisérték. De messze vót ám a legközelebbi szállás! Tán,öt-hat kilóméter- re is! Nyárido vót. Nyitva vót az ablak. Mikó azok kikísérték, a katona fordút ëgyet a szállás köru, oszt sutty bë, az ablakon körösztu, oszt bë az. ágy alá! Sötét vót má, nem látták. Hát oszt amazok is lëfeküdtek. Aszongya az embër: - Hallod, hé! Gyere vonatozzunk ëgyet! - Én nem bánom... Mondja az asszony. Hát oszt bele is átak a vonatozásba. Nyikorgott az ágy!:.. De oszt hama vége lëtt. Aszongya az embër: - Hát ez elég gyorsvonat vót!... Ëgy kis ido múva aszongya az asszony: - Hallod, hé! Bírsz-ë? Gyere, vonatozzunk mëg ëgyet! Hát ez má ëgy kicsit hosszabb ideig tartott. Ez vót a személyvo- nat. Aludtak oszt ëgyet. Hajnalba mëgën ekapta az émbër az asszont, bëtëtte nëki. Hát ez má soká tartott. Mind a tehërvonat... Mondták is: - Ez má ojan vót, mint a tehërvonat! Rëgge oszt kelnek fo, gyün ki a katona is az ágy alú. - Hát maga?! Hogy kerut ide? Mondja oszt, hogy: - Messze vót mindën, késo este, hát csak bëléptem az ablakon. Hát hun aludt? - Hát az ágy alatt. - Oszt bírt aludni? - Hát bírtam vóna én! - aszongya a katona. - Csak az a sok vonat në zakatót vóna!... - Hát micsinát? - Hát micsináhattam vóna? Alunni úgysë lëhetëtt tullük, kézi hajtánnyal mëntem én is utánnuk! 1980 Tóthfalu (Totovo selo), Kriska György (1934)
Hát, vót egy kupëc embër. Hát, nagyon szép felesége vót nëki. Mindën reggel a plébános elott mënt el a kútra. A plébános úr ki vót hajúva az ablakon, oszt mindig rányerítëtt a mënyecskére, hogy: - Nyihehehe, mënyecske! Hát ugyë, a mënyecske nem tudta etanáni, hogy azé-ë, hogy az ura kupëc, csúfójja-é, vagy mit tudom én, mié nem! Mikó haza- mënt, mëgmondta a férjinek, hogy mán hanyadik napja mén a kútra, a plébános úr mëg mindég rányerít. Aszongya nëki az ura: - Mondjad nëki, aranyoskám, hogy szombaton este nyóc órára gyujjön e! No jó van. Mëg is várja a szombatot a pap, oszt mén a plébános, elindút mán hat órakkó. Sétál az utcába ott lë-fo, oszt szidja a harangozót, hogy nem húzza a nyócat, hát mié nem húzza? No, végtire rákondított a nyócra, odamén az ablakhó, mëgveri, kiszól az asszony, hogy: - Ki az? - Én vagyok, aranyoskám! - aszongya. Mingyá bëengedte az asszony a papot. Hát ugyë, beszégettek kicsikét. Hát mingyá a plébános akarja csináni a mestërségët. Aszongya az asszony: - Nem, plébános úr! Mink elobb vacsorázni szoktunk! Hát mëg is vacsoráztak, no mos mán tán csinájják... - Nem - aszongya -, még vacsora után ëgy liter vörös bort is mëg szoktunk mink inni! No jó van. Mëgitták azt is. - No, akkó mos mán csinájjuk! Aszongya: - Á, nem, plébános úr! Mink tiszta szuzanya meztelen szoktuk aztat csináni! Jó van akkó, lëvetkoztek szuzanya meztelenre. Ahogy a plébános úr lëvetkodzött, mëgverik az ablakot kint. Kiszól az asszony, hogy: - Ki az? - Én vagyok, aranyoskám, itthattam a pénztárcám, nem birok a vásáron vásáróni sëmmit së! Eressz mán bë! Aszongya a plébános, hogy hova bújjon o mos mán? Az asszonynak eszibe jutott, hogy van ëgy hasas kanca az istállóba. - Szaladjon oda ki! Hát u kiszaladt, oszt négykézláb áll a kanca mellett. Az embër bëmëgy az udvarba. - Hallod, asszony! - aszongya. - Mëgnézëm mán azt a kancát, hogy van-ë nëki kiscsikója. Në të vergodj vele, ha én emék a vásárba! Oszt evvel benyissa az istállóajtót. - Hallod, asszony! - aszongya. - Van ám! De micsoda nagy csodör csikója! Maj mingyá mëg is próbájjuk! Szépen ráatta a hámot, kivezette az udvarra, oszt vót az a régi darálló, két zsák kukoricát beleöntött, oszt át a közepin, a plébános úrnak néha a hasa alá csapott az ustorral. Beleönti a másik zsákot is, azt is lëdaráták. Aszongya: - Hallod, elég lësz ez nëkëd, még én visszagyüvök a vásárbú. Maj darálunk többet aztán! Bëvezette a plébánost az istállóba, ok meg bëmëntek a szobába. Haza kone mënni mostan. De nincsen ruha! Meztelen van! - Hát, ëgye csuda! - aszongya, - úgyis este van! Elszaladt haza. Másnap rëgge mén a mënyecske a kútra. Szépen a plébános úr ki van hajúva áz ablakon, nem szól sëmmit. Aszongya a mënyecske: - Nyihehehe, plébános úr! - Zapád fasza! Tán má efogyott a darátok, osz mëginn daráni kéne?! 1978 Mohol, Vlasity Károly (1924)
Régën, mikó még a katonák gyalog jártak, hát mán elég hosszan gyütt ëgy katona. Úgy magába elgondóta, hogy a legközelebbi faluba ha bëér, valahol ott kér szállást. Maj talán a legnagyobb házná. Hát, mikó oda is ért, nem nézte, hogy kicsodák, micsodák. Bëkopogtatott. Bëengedték. . Hát az újhitu papé vót a ház! Bëköszön, hogy: - Dicsértessék a Jézus! Mondja a pap, hogy: - Mindörökké, ammen. Hát, aszongya: - Idehallgasson, plébános úr! Ëgy garasom sincs. De má úgy e vagyok fáradva, éhës is vagyok, hát legalább... hogy ebédre itt maradnák. . . - Hát nagyon szívesen, fiam, csak még nem kész az ebéd. Addig kigyüssz ëgy kicsit a kertbe kapáni! - Hát jó - aszongya -, kimëhetëk! No oszt kimëntek. De nem vót kint csak ëgy kapa. Aszongya a plébános: - Mënjën bë, vitéz úr, kérje el! Hát, vót a papnak három lánya mëg a felesíge. Oszt a legfiatalabb kimén, aszongya: - Mit parancsol a vitéz úr? - Aszondta a plébános úr, hogy adjon! Kiszól, kikiát a lány, hogy: - Tata! Adjak nëki? Aszongya: - Adjá, adjál - Hát hun? - Majd itt a fáskamrába! No, mëg is vót, avval a lány bëmén, emez elindul a kerbe, de azé mëgin visszafordul. No, akkó mëg mán a középso lány gyütt ki. Ennek is mondja, hogy: - Aszondta a plébános úr, hogy adjon! -Ez is oszt kikiabál, hogy: - Tata! Adjak? - Adjá; adjál - aszongya. No oszt azt is elintézte, aztán gyütt a harmadik lány is mëg az öregasszony is. Mind elintézte. Akkó mondja az öregasszonynak, hogy adjon nëki ëgy kapát, maj kimén kapáni a kerbe. Hát ki is mënt, oszt kapál. Hát ugyë, meleg vót, nagyon szép fekete haja vót a katonának. A sapkát odaakasztotta ëgy szöllokaró- ra. A plébános úr mëg tiszta kopasz vót. Nézi, nézi, egondókozik, hogy ha onëki ilyen szép fekete haja vóna, mindën mënyecske utet szeretné! Aszongya ëccé: - Ugyë, vitéz úr! Nem tunna nëkëm maga ilyen szép fekete hajat csináni? - Lëhet, plébános úr, csak tudja, ahhó három napig nem szabad lëvënni a kalapot! - Nem baj - aszongya -, csak csinájjon! Odadta a kalapot, emez mëg emënt egy szöllotokého, oszt bele- tojt a kalapba. Lëtakarta szöllolevéllel, oszt az öregnek a fejire tërte. - De - aszongya - három napig nem szabad lëvënni! No, ëccé kajabának, hogy: - Kész az ebéd! Hogy mënnyënek ebédöni. No oszt bë is mënnek, ësznek, hát a középso lány aszongya: - Tata! Të mindig lë szoktad a kalapot tënni, mikó ëszünk! - Nem szabad most három napig! Eccé: - Tata, olyan büdös van! Én nem tudom... - Kint beleléptünk valamibe a vitéz urra. Nem tudom... No, mëgebédotek. Aszongya a katona, emén u mán most, nem várja az éjjelt. Az asszonyok mëg mind ékészítëttek ëgy-ëgy csoma- got: -Vitéz úr, ez "azé" vót! - mondja a legfiatalabb. - Vitéz úr, ez "azé" vót! - mondja a középsô. - Vitéz úr, ez "azé" vót! - mondja a legöregebb. Még az öreg maga is fogja a csomagot: - Vitéz úr, ez "azé" vót! No, az öreg is kivëszi a pénztárcát, ëgy ezërdínárost, aszongya: - Vitéz úr, ez "azé" vót! Aszongya az asszony: - Tata, tán tégëd is mëgbaszott? - Nem - aszongya -, tán titëket mëg? - Mëg ám! - aszongya. - Mind a négyünket mëg! Lëkapja a kalapját: - Bár a kalapomba szart vóna inkább! Odavágja a fodho, hát onnan is kipottyan a szar. Ez is bëteljesëdëtt. 1978 Mohol, Vlasity Károly (1924)
Vót ëgy öreg ügyvéd. Hát az ujságon körösztu hirdette, hogy fovënne ëgy segédügyvédët, egy bojtárt. A hirdetést olvasták a fiatal ügyvédëk, ëgy oszt ráakadt, oszt mén, maj fölkeresi a hejet. Oda is ért abba az utcába, mëgvót pontossan a házszám, minden. Elotte mén ëgy mënyecske. Úgy magába fosóhajt a bojtár, hogy u ezt a-mënyecskét megbaszná tizenkétszër ëgymás után. Avval u mënt tovább, mëg a mënyecske is mén elo. A mënyecske odaér, kinyissa a kaput, bëmén. U is odaér, fonéz, hát ugyanaz a házszám, ami van hirdetve! U is bëmén. Mondja hát, hogy mit akar. Nincs itthon az ügyvéd úr, emënt útra. Majd ha hazajön... De azé maradjon itten. No, ott is maradt. Beszégetnek. Mikó odaér az este, aszongya a mënyecske: - Mondja csak! Mit mondott maga az elobb kint az utcán? Mondja, hogy mit mondott. - Hát fogadjunk, hogy nem bír tizënkétszé ëgymás után! - Fogadjunk! Fogadtak ëgy bizonyos összegbe. Hát oszt lëfeküdtek. No osztán a fiatal ügyvéd ekezdi: ëgy, ketto, három, négy... u sorba. Tizënëgyig csak úgy rëndës vót, de a tizënkettedik az nem vót olyan rëndës. Fölugrik az asszony, oszt tapsol, hogy: -Mëgnyertem! Aszongya az ügyvéd, az a fiatal, hogy: - Nem nyerte mëg! - No, maj hazagyün a férjem, akkó mëgkérdëzzük, mejikünknek van igaza, mejikünk nyert! Spëkulál az asszony, hogy is mondja az urának. Addig-addig; hogy kitanáta. Hazajött a férje, aszongya: - Idehallgass! Vót itt tëgnap ëgy embër. Aszongya, hogy fogadtak a szomszéddal, hogy tizënkét alma vót a fán, de tizënëgy egíszsígës, ëgy mëg rohadt vót. - Az nyert, amelyik aszondta hogy tizënketto, mer csak tizënketto vót, ha ëgyik már rohadt is vót. No, mëgnyerte az ügyvédbojtár. Másnap mëgin elutazott az öreg ügyvéd. Aszongya a mënyecske a fiatalnak másnap: - Fogadjunk, ha lëfekszünk, nem bírja ki, hogy mëg në basszon. Aszongya a fiatalembër, hogy u kibírja. Közbe az asszony a szógállót is bëhíta, lëvetkoztek meztelenre, oszt a fiatal ügyvéd mellé feküdtek. Persze, u a palavesszot lëkötte hátra. Ezëk oszt babrájják eru, arú, u csak fekszik. Ëccé oszt a mënyecske mëgpislantotta, hogy lë van kötve. Szépen elengedte. No, akkó az ügyvédbojtár erëndëzte mëgin a mënyecskét. Tapsol a mënyecske, hogy mëgnyerte! - Nem nyert - aszongya a fiatalembër -, én nyertem! - No, maj hazagyün a férjem, akkó mëgkérdëzzük! Hazagyün a férje, oszt mondja nëki: - Hallod-ë, aranyoskám! Vót itten ëgy fiatalembër, oszt mondja, hogy a szomszéd csacsija lëlegete a búzáját. De o engedte el a szamarat... - Akkó csak o a bunös, mer ha nem engedi el a szamarat, akkó nem legeli lë a búzáját! 1978 Mohol, Vlasity Károly (1924)
A legínyëk, mikó bërukkótak, a legelso szabadságot kapták bemënni a városba. Sétának, ëgy nagyon szép mënyecske mén elottük. Aszongya az ëgyik katona: - Ezt én úgy mëgbasznám, hogy szikrázna a pinája! Közbe nem vëtték észre, hogy a tiszt úr mén utánnuk. Mëghallotta. Aszongya: - Ugyëe, barátom! Mit mondtá të az elobb? Mondta: - Ezt a mënyecskét úgy mëgbasznám, hogy szikrázna a pinája! - Tudod të, hogy kicsoda ez? Aszongya: - Nem. - Ez az én feleségëm. De most, ha nem baszod mëg úgy, kivégeztetlek! No, a katonát bántotta, hát úgysë bírja... Gyün, mén a városba tanákozik ëgy cigányasszonnyal. Lássa, hogy nagyon lëvert a katona. - Ugyë, fiam, nëkëd valami bajod van? Mondd mëg, hogy mi bajod! - Hát a tisztnek a felesíginek mondtam, hogy úgy mëgbasznám, hogy szikrázna a pinája. Oszt most muszájítanak, oszt úgysë bírom úgy! - A! - aszongya. - Në búsújj, të azé! Estére szépen mënjé ki a temetobe, mënnek azok a szentjánosbogarak, oszt csak szëdjé ëgy marékka! Ez oszt összeszëdëtt ëgy marékka, osz no, mén a tiszt úrhó. Az mëg ëgy cigányt állított oda ornek, hogy figyelje, hogy tényleg szikrádzik-ë vagy nem? Amikor ekezdte keféni a mënyecskét, elengedëtt ëgy szentjánosbogarat. Aszongya a cigány: - Százados úr, alázatossan jëlëntëm, ëgy szikra! Elengedi a másikat: Százados úr, alázatossan jëlëntëm, két szikra! Harmadikat: - Százados úr, alázatossan jelëntëm, három szikra! Mikó odaértek a surejiho, elengedte az egísszet. - Százados úr, alázatosan jelëntëm, kigyúlladt az egész picsa! 1978 Mohol, Vlasity Károly (1924)
Ballag a katona gyalog; haza szabadságra. Elfáradt. Beteg is vót. Aszongya, ha bëér a faluba, bëmén az elso házba, ott mëghál. Hát bë is mënt. Mingyá: - Jó estét! - Jó estét. Mondja, hogy mit akar. - Hát lëhet, vitéz úr! Hát vót a gazdának ëgy lánya. A lányt nagyon bosszantotta, hogy a katona nem mondta a nevit, mëg akarta tudni a nevit, hogy hogy híjják. - Ugyë, vitéz úr! Hogy híjják magát? Jaj, hagyja! - aszongya. - Nagyon csúnya az én nevem! - Hát mi az, hogy csúnya? Hát hogy híjják? - Hát nem is mondom mëg! - Hát de mondja mëg, mit... Aszongya: - Mákostészta. - Az nem is csúnya - aszongya -, hát mink is mákostésztát foztünk mámma! Az öregasszonynak is furkáta az ódalát: - Ugyë, vitéz úr! Hát hogy híjják magát? - Nem mondom mëg, nénike - aszongya -, hát tudja, milyen csúnya nevem van énnëkëm!? - Hát de akkó is mondd mëg! - Hát.. . pina. - Ó, hát az nem is csúnya, az van nëkünk is! - aszongya. No, az öreg is addig settenkëdik körülötte, hogy mondja mëg, hogy hogy híjják. - Nem mondom én, bácsikám - aszongya -, olyan csúnya nevem a van énnëkëm! - Hát de mégis, no mondja mëg! - Hát... Jobbanbaszdmëg. Oszt persze lëfeküdtek, hát a katona a lánynak a lábához feküdt. Addig bëzsërézte, addig bëzsërézte, hogy elkezdte billentyuzni a lánt. Aszongya a lány: - Anyám, bánt a Mákostészta! - Ërdëg bon a hasadba, minek ëtté annyit?! De mëgint csak asz mondja, hogy: - Anyám, bánt a Mákostészta! - Ërdëg bon a hasadba - aszongya mëgin -, minek ëtté annyit? Aszongya az embër: - Kejj mán föl, oszt nézd mëg azt a lánt, mi lelte. Fokel, oszt nézi. Aszongya: - Szent isten! Hát a Pina a lánnak a lába közt van! - Hát ott annak a heje! - aszongya. - Gyere, embër, nézd mëg, a Pina a lánnak a lába közt van! - Mondom, hogy ott annak a heje! Nem gyozte az embër cérnáva. Fokel, odamén. Aszongya: - Jobbanbaszdmëg, micsinász? Aszongya: - Jobban, uram, nem bírom! 1979 Mohol, Vlasity Károly (1924)
Vót ëgy asszony, de nem vót kurva, mind ahogy a férje tartotta. Mer mindig aszondta nëki: - Te büdös kurva! Aszongya zasszony: - Hallod! Ha én kurva lëszëk, të fogod énnëkëm a gyërtyát tartani! - Én?! Az anyád erearáját! - Osz szidja a feleségit! - Hát még mit gondósz!? Akkó az asszony a szomszéd embërre mëgbeszéte a randëvút. Fönt a palláson. Aszongya az asszony: - Hallod, fomék má a pallásra, maj hozok lë vöröshagymát! Föl is mënt az asszony, de este vót. Ëccé csak lëszól. Aszongya: - Hallod! Nem látok. Hozd má föl a gyërtyát! Az embër gyútsa a gyërtyát, oszt viszi. Mén föl, mëgáll a pallásajtóba. - Gyere közelebb - aszongya -, hát nem látom! Ez oszt battyag még közelebb. De mondja az asszony: - Közelebb! Még közelebb! Mikó odaér, egész közel, mëglássa, hogy a szomszéd keféli az asszonyt. - Ej, az anyád büdös kurva istenit! - Ugyë mondtam, hogyha én kurva lëszëk, të fogod a gyërtyát nëkëm itten tartani... 1978 Mohol, Vlasity Károly (1924)
Hát, vót ëgy nagy gazda. Vót szölleje is, üres födje is, mindën de csak ëgy bérëst tartott. Az a bérës mindég a szöllobe dógozott A gazda lánya mëg hordta az ebédët ki a bérësnek. Ëccé az öregnek nagyon gyanús vót, hogy a lány mindég soká ér haza. Há majd u kilesi! Aszongya a felesíginek: - Én most korán rëgge kimék a szöllobe, të mëg aztán ketsd föl a bérëst, hogy énutánnam gyujjön u is ki! Az öreg fokelt, oszt kimënt, fomászott a nagy körtefára a szöllobe. Lássa, hogy a bérës is battyog ki. Ugyë az lëpakót a körtefa alá, oszt ekezd ott kapáni, csinál ere-ara. Az öregnek mán furcsa vót a fán, most délig ott áni! Má efáradt. Az is: Hogy így nem húzzák a delet! Hogy úgy nem...! Alig hogy ekezdik a delet húzni, hát a lány gyün is, hozza a ebédët. Egënyëst a körtefa alá mënnek. Mëgebédotek. Aszongya a legény, hogy: - Idehallgass, aranyoskám! Má most mindënféleképp csinátuk csak még bikájú nem. Most mámma bikájú csinájjuk! Aszongya a lány: - Hát hogy? - Në törodjé vele-aszongya-, të csak ájj négykézláb, a szoknyád dobd föl, majd én osztán... Oszt u is kivëtte a palavesszot, a legény, oszt mászik utánna, a lány után. Beleszagul, mind a bika, focsapta a fejit - mëglátta a öregët a körtefán. Ekezd szalanni! Aszongya a lány: - Hova szaladsz, bikuskám? Itt van a pinuskám! Aszongya amaz; - Bassza mëg édësapád, fönt van a körtefán!... 1978 Mohol, Vlasity Károly (1924)
Valamikó régën a katonák gyalog jártak hazafelé. Messze vót a falu falutú! No, ez a katona is aszongya, hogy ha a legközelebbi faluba bëér, ott méghál ëgy házná! De közbe bëmënt ëgy kocsmába, hogy mëgiszik még ottan valamit. Unek ott a falusi embërëk, osz beszégetnek. Hogy a Mári, az nagyon szuz lány, nem bírja sënki së mëg..., mer apácának készül. Aszongya a baka, hogy fogadjanak, hogy u mëgizéli a Márit! Aszongya az embër: - Fogadjunk! Vót két lova, a Szürke mëg a Fekete. Odadja a Szürkét, hogyha mëg bírja baszni! No oszt, a katona, mikó mëgitták a részüket, emén, bëkopogtat a Márihó. Kiszól az, hogy: - Ki az? - Szeretnék szállást kérni, jó lësz nëkëm az istállóba is! Akárhun mëgalszok. - Á, mán vitéz úr! Nem az istállóba alszik!... Jó van, bëgyün oda. - Jó van, bëgyüvök, ha mingyá a kuckóba is alszok... - Há! Nem a kuckóba, van ottan ëgy másik ágy az én szobámba, rnaj ott alszik! No, bë is mënt a katona, mëgvacsoráztak, a katona elovëtte a palavesszot, oszt ekezdte pofozni. A Mári mëg nézi. - Ugyë, vitéz úr! - aszongya. - Hát micsoda az magáná? - Á, ez a mënnyország kúccsa. Akit evve mëgnyitnak, az mind a mënnyországba jut! - Há, de hogy ko avva mëgnyitni? - Në törodjön vele, csak feküdjön ide lë, majd én magát mëgnyitom! Lëfeküdt a lány, oszt ekezdi baszni. Az embërëk mëg lesik az ablakon. Ëccé oszt, mikó odaértek a surejihön, aszongya a Mári: - Jaj, most válik el a test a lélektu! Bëszól az embër az utcárú: - Most ám, az apád fasza! A Szürke a Feketétu!... 1978 Mohol, Vlasity Károly (1924)
Régën ëccé fosztották a kukoricát. Hát, ahogy mén a kukoricafosztás, a legín nagyon szeretëtt vóna a lánhó hozzájutni. De sëhogy së lëhetëtt, mer az anyja ott vót, nagyon vigyázott rá. No, még azok bënt vacsoráztak, addig a legín eköszönt, kint aztán lëtakarta magát kukoricahajja. -Kigyüttek. A lán mëgtapogatta, sötét vót, ugyë. A legín oszt ekészut, akkó oszt a lán ráut. Beleut. Fosztogatott a lán szaporán, hajúgatott... Mikó oszt a kocogóssáhó értek, a lány néz fofelé, oszt ekezd ugráni rajta: - Göncölszekér, Fiastyúk, A Kaszást is látom! Göncölszekér, Fiastyúk, A Kaszást is látom!... - Nem hallgatsz mingyá! Te szëmtelen! - aszongya az anyja. Ekkora lány, oszt még mindég hejtelenkëdik! Szëmtelen disznó! Nem szabad avva játszani! A lán fölugrott, az anyja mëg, hogy maj valamit utánnavág, lënyút, ekapta: - Ej - aszongya -, ezt a csumát de lëlepte a harmat! Szërëncséd - aszongya -, mer másképp a hátadhó vágtam vóna, de kicsúszott a kezembu! 1979 Mohol, Zélity Sándor (1906)
Mëntek ëgy búzán körösztu. Az embër emén panaszra, hogy hát: - Bíró uram, micsinájjak, mind lëtapossa valaki a búzámat. A bíró mérges vót, nagyon sok dóga vót nëki. Aszongya: - Bassza mëg uket! Nem érëk rá most ijenëkkel töronni! Hát, ahogy a bíró elutasította, csak emén az ügyvédho. Aszongya az ügyvéd nëki: - Tudja, mit? Azt cselekëdje, amit a bíró mondott. Majd akkó ráfizet a bíró, oszt majd állít u ki utánna csoszt! Hát, úgy is vót. Hazamënt, kimënt hajnalba, hogy maj ráles, hát ëgy öregasszony ballag ottan. Akkó osztan ekapta az öregasszont, lënyomta. - Majd többet - aszongya -, nem gyün ere! Nem tapossa a búzámat! Akkor osztan aszongya az öregasszony: - Dehogy nem, fiam! Rëgge is erre gyüvök, ha të ilyent osztogatsz! 1979 Mohol, Zélity Sándor (1906)
Az ëggyík kártyás elbaszta a pízit. Akkó kimén hugyozni. Ott van ëgy koma, aszongya nëki: - Adok én nëkëd annyi pízt, amennyit akarsz!. De ëgy hét múva hozzá ëgy olyan állatot, ami nincs a fodön. Amík énnëkëm nincsen. - Hozok én nëkëd ötöt is, baszd mëg - aszongya -, csak ide a pízt! - Tudod-ë, én ki vagyok? - Nem érdeköl, nëkëm a píz ko! Az ördög vót. - Jó van, itt mëg itt, a folyó szélire hozzá lë egy olyan állatot! Adott nëki ëgy jó marék pízt, oszt. . . nyert is aztán a faszi! Hanem mikó lëtellik a hét, mit vigyën? Sok píze van, de milyen állatot vigyën neki, ami nincsen? Töri a fejit, de töri. Az asszony aszongya: - Mi van veled? Hát oszt emeséte, hogy mi történt. Hogy kapott ëgy komátú pízt, hát kiderut, hogy az az ördög vót embëri borbe. Hát most ki tudja, hogy mije van, mije nincs? - Há, rá së basszál Mikó ko? Aszongya: - Délután, mikó a nap lëmén. - Csak ëgyé jó, majd akkorára valamit nézünk. Hát mikó akar a nap lëmënni, aszongya az asszonnak: - Hát hun az az állat? - Csak gyerünk - aszongya -, majd erëndëzëm! Mikó odaérnek lë a folyó szélire, lëvetkozik az asszony meztelenre: - Kössé ëgy kötelet a nyakamba! - Mit akarsz? - Të csak kössé ëgy kötelet a nyakamba, oszt ha kérdëzi az ördög, hogy micsoda, mondjad, hogy kecske. Köss ide a kisfáhó, oszt eredj elore, mondd nëki, hogy hoztad a kecskét. Néz az ördög, aszongya: - No, mit hoztál Aszongya: - Kecskét. - Ez kecske? - Kecske bizony! - Hát - aszongya az ördög - én má annyiféle kecskét láttam, fehéret, feketét, tirke-tarkát, de hogy elo a togye, hátú a szakálla, még ilyet nem láttam! 1979 Mohol, Zélity András (1937)
Egy tisztnek a felesígire asz mondták, hogy így mëg úgy, hogy férelép. Asz mondja az ëgyik nap a cigánnak: - Kapsz - aszongya - tíznapi szabadságot, ha emész és kilesëd a felesígëmet, hogy tényleg van-ë valami a dologba, hogy férelép. De pontossan ám! Hát tényleg, úgy is vót. Elmén a cigány, oszt mén, amore a kapitány felesége mén, u is mén utána. Hát lássa, hogy ëgy hejre bëmënt, ëgy házhon. Lássa, fomënt az elso emeletre. Arrú gondóta, mer kigyút a villany. Mi csinájjon? Hát fomënt a kerítésre, onnan a fára. A fán leselkëlodött bëfelé. Na, mikó másnap visszamén, aszongya nëki: - No, kilested? Aszongya: - Ki. - Mesédd e! - Hát én nagyon szégyëllëm... - Nincs itt szégyéni! De tudod, pontossan, ëgy szavat së hagyjá ki! - Hát, de én nem mesélëm e! - De mesédd, de pontossan! - Hát, mënt a nagysága az utcán, én is mërtem utánra. - Na és? - Addég kísértem, még ëgy házhon bë nem mënt. - Hát të? - Én mán nem mëhettem utánra, osz láttam, az emeletën kigyúllad a villany. - Na és? - Én mëg fomërtem a fára... - Na és? - Akkó láttam, hogy aki van, fohadnagy úr, az van bënt a szobába. Kezdte vetkoztetni a nagyságát... - Na és? - A nagyságos asszony is lëvetkozött, mëg a hadnagy úr is. - Na és? - Mikó lëvetkoztek mind a ketten meztelenre... - Hát akkó? Aszongya: - Kapitány úrnak alássan jëlëntëm, tovább má nem tudom, me elsut a faszom, osz lëestem a fárú. 1979 Mohol, Zélity András (1937)
Vót ëgy katona. Szabadságot kért. Kapott is, de aszondták, hogy úgy mëhet haza, hogy amijen not tanál az úton eloszo, azt mëg köll nëki kúrëlni. Annyiszó, ahány foga van nëki. Hát, mëgy az utcán, hát ëgy öreg mamáva tanákozik. Aszongya: - Hát mamám, dicsértessék! Tudja-ë, hogy hogy áll a hejzet? Úgy áll - aszongya - a hejzet, hogy úgy engedëtt el a kapitány úr, hogy amellik novel elsonek tanákozok, azt mëg ko hogy kúrëjjam! - De édës fiam! Ëngëmet? Én má hetvenéves vagyok! - Ahány foga van! Csak annyiszó. - Hát én nem bánom fiam, de hát.. . - Hát mindëgy - aszongya -, ëgy foga úgyis van biztossan! - Hát jó van - aszongya -, kezdjük e! No oszt ekezdte. Ëccé oszt mëgabáta, oszt má abba is hatta a katona. Aszongya: - Elég ez, mamám, ugyë? - Várjá má fiam - aszongya -, maj mëgnézëm, hátha van még ëgy fogam itt hátú! 1979 Mohol, Zélity András (1937)
Hát, a nagyságos úr mindég meséte, hogy unëki milyen okos kocsissa van. No, ëccé elmënt a fiatal nagyságos úr, a pap, mëg az orvos, elmëntek kocsikázni. Beszégetnek ottan, hogy majd ëgy kicsit mëgfaggatják a Jánost. Mer Jánosnak híták a kocsist. Aszongya a pap: - Te János! Bun-ë a baszás? Aszongya a János: - Nem hiszem, hogy bun vóna, mer a tisztelendo úr is csinájja. Nevettek ëgyet rajta. Kérdezi az orvos: - Te János! Káros-ë az egészségre a baszás? Aszongya a János: - Nem hiszëm, hogy ojan káros lënne! A doktor úr is csinájja... No, majd ekapja a fiatal úr! Aszongya: - Te János! Élvezet a baszás vagy kuluk? Aszongya a János: - Az attú függ! Mikó a fiatal nagyságos asszont ko baszni, a nagyságos úr felesígit, az élvezet. Mikó az édësannyát, az öreg nagyságos asszont, az kuluk. Há. Akkó nem faggatták tovább a Jánost. 1982 Völgypart (Obornjaca) ...László(1931)
Új patikus gyütt a faluba. Fiatal, tapasztalatlan. Aszongya az öreg patikus: - No, maj mëgtréfálom ëgy kicsit! Fogott ëgy rákot, evitte a fiatal patikushó a patikába, oszt ëgy stanicliba beletëtte, amire az vót ráírva, hogy "Bolhapor". No, gyütt ëgy öreg paraszt a fiatal patikushó, hogy sok a bóha, nem bírnak má tullük az anyjukkal alunni. Fogta a fiatal, patikus a staniclit, akire az vót ráírva, hogy "Bolhapor", odadta zöregnek, hogy: - Ëzt mëg szórja bele az ágyba, mielott lëfekünnének! Úgy is vót. Vitte haza az öreg, otthon odadja a mamának: - Ezt mëg szórd bele az ágyba estére, mielott le akarnánk fekünni! No, a mama mëg is csináta. Csak belefordította a rákot a dunna alá. Mikó osz lëfekszik, belecsimpaszkodik a rák az öregasszon meztelen segge partjába. - Jajj, hé, gyere mán! - kiabál. - Valami nagyon csípja a farom! Szalad az öreg, nézi a vaksi szimeivel, ilyet még nem látott a tanyán. Nézi közelebbrül, közelebbrül, ahogy ott egész közel hajul, a rák a másik ollójával elkapta a bajúszát. Kacimbáná az öreg, de az öregasszony anná jobban sivalkodik. Ëccé az öregasszony úgy kidülleszkëdve efingja magát kínjába. - Hallod, hé! - aszongya zöreg. - Në pujgasd, baz mëg, így is mind kirángassa fele bajúszomat! 1982 Völgypart (Obornjaca) ...László (1931)
Vót ëgy szép szobrászné. Hát beleszeretëtt a pap is mëg a harangozó is. Mind a három kínálkozott nëki, alkalom után, hogy emén hozzá. Hát az asszon szerette az urát, nem akart sënkivel barátságot kötni, epanaszóta az urának, hogy ütet a pap is mindig nyaggatja, mëg a kántor is, a harangozó is. Hogy bánjonak el velük? Aszongya a szobrász a felesíginek: - No jó van, szombat este rëndodd ide az ëggyiket hat órára, a másikat hétre, a harmadikat nyócra. A többit bízd rám. Mikó valamejik együn, és a másik zörget, akkó mindig mondjad hogy én gyüvök. Mondd, hogy vetkoddzön meztelenre, és álljon be a szoborterömbe. Mindig mondjad, hogy mejik mejik sarokba, hogy në tanákozzonak. Az asszony mögbeszéte velük. Hat órára gyütt a pap. Mire odaért vóna a kedves órákra az ido, akkorára zörgettek az ablakon. A pap ijedten: - Jaj, ki az? Asz mondja az asszony: - Gyün az uram! - Jaj, hova bújjak? - Mönjön be a szoborterömbe, vetkoddzön lë meztelenre, ájjon bë a jobb sarokba, de csöndbe lögyön!... Mëgtörtént. Gyütt a kántor. A paprú nem is tudott. Avval is ugyanúgy történt mindën. Mikó má odaért vóna a boldog órák ideje, zörgetött a harangozó. Kérdezi a kántor ijedten: - Jaj, asszonyka, ki az? - Gyün az uram! - Hova bújjak? - Vetkoddzön le, ájjon bë a szoborterömbe a bal sarokba, de csöndbe lëgyön!... Hát az is odaát. Ugyanúgy járt a harangozó is. Akkó mán tényleg a szobrász gyütt haza, mintha tényleg oda lött vóna a vásáron. A harmadik hejre beát a harangozó is, oszt csöndbe vannak. Az embër ekezd zúgni mikor bekerü1. Káromkodik, szentségöl, istenöl: - Nagyon rossz vásárom van. Ott a sok vevo, de nem köll a sok portékám, mer nagyon nagyok a kodökei. Asszony, hozd a lámpást meg a legerossebb csákányt, rögtön lëveröm a kodökeit mindnek, ekkora szégyent énneköm! Azé nem ketek el a szobrok, mer nagy a kodökeik! Persze hallotta a pap is, a kántor is, a harangozó is. Mindköz vót közel ablak, ara mënekutek, amere tudtak! Másnap vasárnap vót. Áll a mise. A pap a mise végin szétterjeszti a kézit: - Odavan a rëvërëndám! (Énekelve.) A kántor rálép az orgonára, nagyot kiált: - Neköm mög a százforintos kabátom! (Énekelve.) A harangozó belép a szentölovel, és kétfelé csap: - De ha e nem szaladunk, Faszunk néku maradunk! 1977 Törökkanizsa, Sós Mihályné Törköly Erzsébet (1918)
A fösvény pap új községbe kerut. A tanácstagok összejöttek foganni. Beszélgettek errol is, árról is. Mikó má el akartak mënni, akkó a pap elohozakodott. a szándékáva, hogy ëgy nagyon jó, spórolós szakácsnore van szüksége. Majd a tanácstagok keresnek nëki. Az ëgyik embër emén haza, oszt átmén a szomszédasszonyhó, ismerte a természetit nëki: - Kati néni! Émënne-ë a paphó szakácsnénak? - Hát elmöhetök! - De aszondta ám, hogy 60 fillérbu ko háromfogásos ebédöt csináni!. . . - Azt is mögpróbálom! El is mönt a Kati néni, mögëgyeztek a pappal. Másnap a 60 fillért odaadta a szakácsnénak, és várja, hogy délbe maj kapja a 60 fillérbu az ebédët. A Kati néni elmönt a bótba, vött húsz filléré ecetöt, húsz filléré mákot, húsz filléré lëkvárt. Odakészítötte az asztalra. A pap mikó odaut, nem nagyon látszott a portéka, mer nagyon kevés vót mindön. Ëcco mán nem gyozi várni a szakácsnét, kiszól: - Kati néni, hozza mán az ebédöt! - Ott van, plébános úr, az asztalon! - Hát hun van? Én nem látom? Bemén a Kati néni, mögmutatja: - Nézze, plébános úr! Itt van húsz filléré ecet. Öntse a tojássára, és ögyön tojásos levest. Itt van húsz filléré mák. Szórja a núdlijára, és ögyön mákosnúdlit! Itt van húsz fillér értéku lekvár. Ezt mög vágja oda bele, ahonnan kigyütt, oszt öszik lëkváros palacsintát!... Itt a vége! 1977 Törökkanizsa, Sós Mihályné Törköly Erzsébet (1918)
Két nagylán gyalogót a határ felé. Má régúta mëntek, az ëgyiknek nagyon fotörte a cipo a lábát. Aszongya: - Hallod, gyühetne valaki kocsival, akárhogy lënne is! Alighogy kimondta, mëgáll mellettük ëgy autó. Két legíny ül benne. - No lányok, bëgyünnek? Az ëgyik húzódozna, súgja emennek: - Hallod, estefelé van - aszongya -, ezëk még mëgbasznak! A másik, akinek fáj a lába, mënne, visszasúgja: - Oda së nëki! Maj én elintézëm. Bëmënnëk. Aszongya az ëggyík legín: - De a testükke ko ám itt fizetni! - Jó van - aszongya a lány -, maj ha átlëszünk a határon, mëg ha mëgfelenek három kérdésre. - Jó van, mëgëgyeztünk! - Át is jutnak a határon, aszongya a legíny: - Hát mos má maj mëgállunk valahun, elintézzük a fizetsígët! - Majd elsobb mëgfelenek a három kérdésre! - Hát mi vóna az a három kérdés? Elovësz a lány ëgy kesztyut: - Ez mi? - Hát kesztyu. Fejire mutat a lány. - Ez mi? - Hát fej. Lëmutat a lány a lába közé: - Hát ez mi? - Pina. Osz má nëki is akar áni az ëggyík lánnak. - Hohó! Nem lëhet! - aszongya a lány. - Hát mé? - Mer nem jó vót a feleletëk! Mer nézzék! Élovëszi a kesztyut: - Ez kéztok! A fejire mutat: - Ez észtok! Lëmutat a lába közé: - Ez mëg itt fasztok, Tik mëg mámma nem basztok! 1979 Monostor, Mészáros Józsefné Kriska Ilona (1938)
Vót három pap. Má ugyan barátok vótak, nem papok. Egy kolostorba laktak. Nem vótak gazdagok, csak olyan szëgínyebbek. Ëgyszër oszt elhatározták, hogy vësznek föl ëgy szolgát. Csak ëgyet, aki maj takarít rájuk, mëg mindën. Föl is vëttek ëgyet a faluból, a Jánost. De meghagyták nëki: - A kolostorban van három szoba. Abba nëki bëlépni tilos. Hát, szolgát a János ëgy darabig, takarított, tüzelt,amikor mi köllött, ott járt el a három szoba elott, de nem mëhëtëtt bë egyikbe së. Néha mán fúrta az ódalát: - Mi lëhet odabe? De nappal mindég bë vót zárva, este mëg csak néha világított ki belülük a lámpa, akkó mëgint nem mert semmit. Ëgyszër mégiscsak mëgunta. Elhatározta, ha addig él is, bëkukucskál, legalább az elso szobába. Mikó nem vótak elo a barátok, suttyomba ëgy lukat fúrt a vastag ajtón. De odabe sötét vót, nem látott semmit. No, maj ha bënt ég a pilács! Mikó oszt egy este világított bënt valami, odasurrant az ajtó elébe, kipiszkáta a lukat, mert elobb u bëcsináta, hogy në vëgyék észre, oszt bëkukucskát. Hát így jóvágású mënyecske fekszik meztelen a priccsen, oszt vár! Mintha várna valakit. Valami neszt hallott a János a háta mögött, gyorsan elillant, hogy mëgnë fogják a barátok. Hanem most kezdte ám igazán fúrni az ódalát, hogy hát akkó mi lehet a másik szobába, ha az elsobe ilyent látott. Lukat fúrt a másik ajtón is: Azt is szépen bëcsináta, hogy maj ha világít odabënt, akkó mëgint bëkukucskál. No, úgy is vót. Ëgy este, mikó világított bënt a lámpa, szépen odasurrant a másik ajtóhon a lukhoz, oszt bëkukucskát. Hát mit lát?! Két barát ül ëgy asztal mellett, mind a kettonek a fasza belegyugva ëgy-ëgy facsívbe, egy kisegér mëg szaladozik, hun az egyik facsívho, hun a másikhó. Mer a fakarikák, facsívek másik vége rajta vót az asztalon. Most kerut bajba a János. Sëhogy së tudta mëgérteni, hogy mi csinál a két barát a faszával mëg az egérrel, amék ide-oda szaladgál, a meztelen mënyecske mëg ott vár az elso szobába? Hátha a harmadik szobába van a mëgoldás?! Ott is világított a lámpás, gondóta a János, ott csak a harmadik barát lëhet, mer az elso ketto amott baszkódik a kisegérrel. Odalopódzkodott, episzkáta a kúcslukrul a vasklappantyút, hogy bëlessën, hát ott mëg a harmadik barát a faszánál fogva lóg a lámpadróton! No, alig birt elalunni a János. Sëhogy së értëtte, mi csinának a barátok a három tilos szobába. A végin elhatározta, hónap mëgkérdëzi, ha kidobják a kolostorbul, akkor is. Várta mán a rëggelt, leste az ëgyik barátot, akivel jobban jóba vót, hátha az maj nem haragszik mëg nagyon. Elkapta; - Szent atyám! Tudom, hogy vétkëztem, hogy nem lëtt vóna szabad, de nem hagyott az ördög nyugton, bëlestem a három tiltott szobába az este... - No oszt mit láttál, édës fiam? - Hát az elso szobába ëgy szép meztelen not a priccsën. A másikba kettotöket, úgy hogy ëgy facsívbe vót a faszotok, ëgy kisegér mëg szaladozott a két facsív másik vége közt, a harmadikba még a faszánál fölakasztva vót a harmadik barát. Oszt sëhogy së értëm, amit láttam. - Hát idefigyelj, édës fiam! - aszongya a barát. - Të tudod, hogy szegényëk vagyunk, hogy hároman is csak ëgy szolgát tartunk, tégëdet. Idonkint, mikor összejön ëgy kis pénz, fölrëndölünk ëgy mënyecskét a faluból. Az nem lënne rëndës dolog, hogy annyié mind a hároman mëgbasszuk, hanem sorsot húzunk. Úgy, hogy mindënki belehúzza a faszát ëgy facsívbe, a csövet kitësszük az asztalra, odajár ki ëgy kisegér, oszt amejik lukba bëmén, amejik fasznak jobb szagát érzi, azé lësz aznap a menyecske. Értëd má, János? - Értëm, hogynë érteném! De mé vót a harmadik szobába a faszáná fogva a lámpavasra akasztva a harmadik barát az este? - Mer gazembërkëdëtt! Bëkente a faszát írós vajjal, oszt úgy háromszó ëgymás után az u faszánál állapodott mëg az egér! De mëgbüntettük! Még mink baszunk, addig u három este lóg a faszánó fogvást a lámpavason! 1981 Monostor, Mészárosné Kriska Ilona (1938)
Ëccé vót, hun nem vót, vót a világon két legíny. Nagyon jó barátok vótak. Ëgyütt vótak katonák is, ëgyütt gyüttek is haza. Ëccé oszt aszongya az ëgyik koma a másiknak: - Hallod, hé, én mëgnosülök! - Hallod, én is épp nosuni akarnék. Hát kit vëszo te el? - Hát én úgy gondótam, hogy elvëszëm a legszëbb lánt a faluba, a Julist. - Ha mán të azt vëszëd el, hogy në lëgyën veszëdelëm köztünk, én mëg elvëszëm a legcsunyábbat, a Marist. Hát úgy is vót. Elvëtte az ëgyik a legszëbbet, a másik a legcsunyábbat, még a lakodalmat is ëgyütt tartották. Múlik osztán az ido. Az a ház, ahun a legszëbb lány lëtt a mënyecske, ekezdëtt pënduni. Vëtték a fodet, fordították ki a házat az utcára, mindënük vót, szóval elkezdtek gazdúni. Aszongya a csúnya mënyecske az urának: - Hallod-ë, hé! Valami nem jó van. Látod, ëgyütt indútunk, ëgyikünknek së vót sëmmije, osz most azok hogy pëndunek, nëkünk mëg sëmmink sincs. - Nem baj az, hékám - aszongya az embër -, én tudom, hogy honnan van azoknak pízük! - Hát honnan? Tudod - aszongya -, ahhó az asszonyhó ez is bëjár, az is, oszt ki ëgy malacot ad nëki érte, ki ëgy báránt, ki mëg... Csípore csapja a kezit a csunya asszon: - Mi az isten?! Nëkëm mëg a mútkó a kanásznak ëgy szakajtó korpát köllött annom, hogy mëgbasszon?! Mer az úgy van, hogy a szép asszony is, a csúnya is ëgyformán kurva. Csak a szép az hoz a házhó, a csúnya mëg visz! Zenta, Gábor Gergo (?-?)
Vót ëccë ëgy katona. Útra kudték valahova. De lovon mëntek akkó még, nem vót vonat mëg ilyesmi, más. No, ëgy falun köllött átmërni nëki. De lassan odaért, hogy este lëtt, úgy gondóta, hogy majd ott szállást kér valahun, hogy majd ott éccakázik. Úgy is vót. Bëmënt ott ëgy házba, hogy maj szállást kér, helyet, ahun mëg bírna húzónni ëgy éccakára. Ott mëg csak az asszony vót otthon. A fiatalasszony. Nem akart szállást anni, hogy hát: - Nincs itthon az uram, nem lëhet! - Hát hun van? - Hát az ëgy jámbor kereskëdo embër, van ëgy rossz lova mëg ëgy kocsija, oszt úton van portékáé. - Hát mikó gyün haza? - Hát azt nem lëhet tunni, maj ha végez, hazagyün. Má kollene is nëki gyünni... Hanem oszt a János, mer Jánosnak híták a katonát, ëgyre gyozögette, foztögette, puhította ugyë a mënyecskét, má most ugyë azé is, hogy tudta, maga van itthon, mëg oszt jó formájú vót a mënyecske. De fasza gyerëk vót a János is, az asszonnak së vót mindëgy. Zura sincs itthon... Mëg öreg is, mikó itthon van, akkó is ritkán jut jó falathó... Hát valahogy szót értëttek. Hanem oszt a János úgy gondóta, jobb lësz a dógot nem nagyon halaszgatni, mer hátha ténleg haza tanál gyünni az embër! Az asszony szabadkozott, kötodött elobb ott ëgy darabig, hogy hát: - Nem lëhet, jaj, haza tanál gyünni az uram, oszt akkó mi lësz? Mëg: - Bëgyün valaki, mëglátnak! De a János csak nyugtatta: - Csak të sëmmitu së féjj, itt a pisztojom! Széthajított ott mingyán a konyhába ëgy pár üres zsákot, mer éppen vacsorát fozött az asszony, amikó a János bëállított, ráfektette szépen a mënyecskét a zsákok tetejire, osz nëkiátak. Hát oszt bele vótak ott meruve a dologba, nem hallották, hogy nyít a kapu, hazagyütt az embër. Bëköszön oszt... a János ránéz: - Hát të ki vagy? Hogy keruté ide? Aszongya az öreg: - Hát az ott az én felesígëm. A János csak fogja a pisztojt: - No, akkó éppen jó, hogy gyütté! Në ájj itt tátott szájja, hanem szépen a tenyereddel nyújj a tököm alá, osz tartsad, hogy lë në érjën a porba, lisztbe! Mer lisztëszsákok is vótak a zsákok közt. Hát a szëgíny öreg, jámbor kereskëdo mi csináhatott ugyë? A János nem akarja lëtënni a pisztojt, de a dógát së akarja abbahagyni. Hát odamënt szépen, oszt tartotta. Mikó oszt ezëk evégezték, összegombókozott a János, köszönt szépen, oszt emënt. Az embër mëg mingyá: - Hát hogy?... Mint?... -Hát itt vótá! Láttad! Të së merté a pisztojnak ellenkëmi! Gondókozik, még oszt az asszony kászálódik, aszongya neki az ura: - Oda së nëki, hékám! Kibasztam én azé a katonáva! Még az itt tígëd baszott, én kétszé is elengedtem nëki a tökit! Most aztán mëgnézheti! Csupa liszt a töke! 1978 Zenta, N. N. (1908)
Valahun a világon ëgy faluba élt ëgy legény mëg annak az apja. No, a legíny szerette a lányokat. Minden este, mikó gyütt haza, az apja csak úgy kiszót az ágybú: - Pista, gyere csak ide! Odamënt. - Add csak ide a kezedet! Odatëtte. Az öreg csak mëgszagúta, aszongya: - Má mëgin a Marisná vótá? Másnap este mëgin, mikó hazagyün a legíny, aszongya: - Pista, gyere csak ide! Odamén: - Ajide csak a kezed! Mëgszagúta: - Má mëgin a Julisná vótá? Így mënt ez ëgy jó darabig. A legínt idegësítëtte. Az istenit az apjának, hogy az mindég mëgtudja, hogy kíné vót! Ëccé aszongya: - Maj kibaszok én az öreggel ! Másnap, mikó hazamënt, mielott bëmënt vóna a házba, bëlépëtt az istállóba, oszt bëgyugta a kezit a tehén seggibe. Mén bë, aszongya az apja: - Pista, gyere csak ide! Odamén. - Add csak ide a kezed! Odanyomja, az öreg ekezdi szagúni, szagúgatja, szagúgatja, ëcce csak aszongya: - Asszony, a botom mëg a kalapom! Új kurva van a faluba! 1960-as évek Zenta
Vót ëgy lány. Benne vót má az idobe, sëhogy se bírt magáva, sëhun nem tanáta a hejit. Lássa az anyja: - Jaj, beteg a lány! Ëgy darabig nézte, gyozte madzaggal, aztán aszongya: - Van itt a falu végín ëgy tudós öregasszon, majd az mëgmondja, mi a bajod. Úgy is vót. El is mëntek szépen. Ott oszt elmondták a sok panaszt. Lássa az öregasszony, hogy mi a baj, aszongya: - Hallod, lányom! Van énnëkëm ëgy fiam, a várasra jár dógozni, de szombaton hazagyün. Gyere e të szombaton. Az mindënfélibu ki van tanúva, majd én avva mëgnézetlek. Úgy is vót. Elmënt a lány. A János mán tudott a dologrú. Az anyja nem is vót otthon. No oszt mëgkezelte a lánt. Mén haza a nagylán vidáman. Az anyja mán messziru várja, aszongya: - No, lányom, mëgtanáta a János a bajod? - Jaj, édësanyám - aszongya -, mëg ám! - No oszt mit mondott? Mi vót a bajod? - Hát tudja, édësanyám, asz mondta a János, hogy két tojás van bennem! - Te jó Isten? No oszt? - Oszt aszondta, hogy azokat össze ko törni. - Oszt összetörtétëk? - Össze ám! Elsobb az ëgyiket, aztán a másikat! Még most is fojik a fehérje a combomon! 1950-es évek Zenta
Egyszër a nyúl mëgijedt valamitül, szaladt, oszt ahogy szaladt, véletlenül bëvágódott a rókalukba. Ott a sarokba három kisróka. Néz rájuk a nyúl ijedten, szétnéz: - Anyátok nincs itthon? - Nincs. Erre kihúzza magát a nyúl, aszongya: - Szërëncséje, mer irtó mëgbasztam vóna! Oszt eszaladt. De nagyon mëgtetszëtt nëki a játék. Másnap, ugyanabba az idobe, nëhogy az öreg róka otthon lëgyën, mëgint bëszalad a rókalukba: - Anyátok nincs itthon? - Nincs. - Szërëncséje; mer irtó mëgbasztam vóna! Mëgin emënt pëckëssen. Mikó oszt hazagyün a róka, mondják a kisrókák az öreg rókának, hogy vót itt a nyúl, mán kétszër, oszt hogy mit mondott. Hogy hogy mëgijesztëtte oket. A kisrókákat. - No várjál - aszongya a róka. Másnap otthon maradt. Lëhúzódott az ajtó mögé, oszt várta a nyulat. Az gyütt is. Bëvágódik: - Anyátok nincs itthon? - De itthon van - lép elo a róka. - Mit akarsz vele? Hanem erre bëszart ám a kisnyúl. Mëgugrott, oszt ahogy a lába vitte! Húzta a csíkot. A róka mëg utánna. Útközbe vót ëgy kerítés. A nyúl azon szokott átbújni. Most is átbújt gyorsan. A róka mëg vágódik utánra! Bëszorút. Nem fért át, csak a feje. Hátranéz a nyúl, látja, hogy mi van, visszafordul, mëgkerüli a kerítést, odamér a rókáhó, ekezdi úgy fintorogva szaggatni a szorit, aszongya: - Igaz, hogy öreg is, vörös is, büdös is, a szore is mén, de ha mán a gyerëkëknek mëgígértem!... 1979 Zenta
Hát, ëccé vót, hun nem vót, az ópinarácos tengërën is túl vót, vót ëgy uraság, mëg annak vót ëgy kocsissa. Ez az uraság sëhogy së tudott fiúgyerëkët csináni. Mind csupa lány vótak. A Jánosnak mëg hat-hét gyerëke, mind fiú. Aszongya ëccé az uraság a Jánosnak: - Idehallgass, János! Maj mëgbeszéjjük, hogy mikó, ëgy este bëeresztelek én tégëd á nagyságos asszonhó, oszt csinájj nëkem egy fiú örököst. Ha sikerül, kapsz tullem tíz lánc fodet. - Az jó lësz! - aszongya a János. Úgy is vót, ahogy mëgbeszéték. No, emút a kilenc hónap, a nagyságos asszonná má fönt a bábaasszony, a kastélnak mëg vót ëgy nagy eloszobája, ott sétál lë-fo a nagyságos úr mëg a János. Ëccé csak nyíllik fönt a szobaajtó, oszt kikaját a bábasszon: - Nagyságos úr, fiú! Örül a nagyságos úr, örül a János, megvan a tíz lánc fod! Isznak ottan mingyá, ëccé csak megint nyílik az ajtó: - Nagyságos úr, még ëgy fiú! Hú, még nagyobb az öröm. Ez má húsz lánc fod! Hanem ëccé csak: - Nagyságos úr! A harmadik is fiú! Mëgrëtten a nagyságos úr: - Te János! Ami sok, az sok! Aszongya a János: - Sëmmi ez, nagyságos úr! Ebasztam vóna én az egísz birtokot, csak mëgcsúszott a lábam a parkëton. 1950-es évek Zenta
Hát vót ëgy lány. Az fogadta, hogy u nem mén férho, csak olyan legínyho, akinek két fasza van. Hát szép lány vót. A faluba meg vót ëgy legíny, az mëg aszondta, hogy: - Má pedig én evëszëm a Marcsát, ha addig élëk is! Ehírësztote, hogy nëki éppen két fasza van. Úgy is csúfóták, hogy "Kétfaszú János". Mëghallotta a lány is. Vót nëki ëgy kis testvéröccse, fobiztatta, hogy: - Hallod-ë! Të gyerëk vagy. Eridj mán, oszt mikó a János mén hugyozni a kocsmába, të lesd mëg, hogy csakugyan két fasza van-ë. Ugy is vót. A gyerëk ott somfordát, oszt mikó a János mënt pisáni, mënt u is utánna. Csakhogy a János is észrevëtte a gyerëkët, kapcsót is, hogy miru lëhet szó, osz mikó hugyozott, a két ujját odatëtte V-betu furmába a végihön, oszt épp úgy nézëtt ki, mintha két csivën gyütt vóna. No, meg is lëtt a lakadalom. Rákerut a sor a nászéccakára. Annak rëndje-módja szërint e is hasznáták az ëggyiket. Hanem oszt a mënyecske kezdi követeni, hogy hát: - Hun a másik? Aszongya a János: - Mán në haragudj, hékám, mos mán mëg ko mondanom, hát koccsön adtam az ëggyiket! - Hát kinek? - Hát a papnak. Hát a mënyecske rëttent nagy patáliát csapott, hogy hát: - Éppen nászéccakára koccsönanni! Mán mégiscsak!... Mit lëhetëtt tenni, zsörtölodött, pörot ëgy darabig, a legíny mëg, készülodés, lakadatom, nászéccaka - fáradt vót, elaludt. Rëggel fölébred, tapogassa az asszony hejit, üres. Hanem akkó mán nyílik a kapu, vágódik haza a mënyecske, de mán a kapuba pöröl: - Ijen embër vagy te! Nem elég, hogy nászéccaka elott koccsönadod az ëggyiket, hanem méghozzá a JOBBAT adod koccsön! Ha nem járok utánna, hát isten tudja, mikó jutottam vóna hozzá!
